Szőlőhegyi rovarrovancs ...

2011.
04.08
A Mikszáth legifjabbjainak egy csoportja ismét terepirányba fordította a cipőorrot, hogy Gombai-hegy élővilágát testközelből vizsgálhassa. Tán a földutak kesze-kuszasága tette, hogy esetenként hadiösvényre is tévedtek. Az út során az összes résztvevő magasabb szintre léphetett, de ezt többnyire lejtő követte. A közvetlen városhatárban szabadlábra került a tudományos célzattal begyűjtött alanyok mindegyike – akár hat lábra, akár száz lábra. A bő 6 (vagy szűk 7) kilométert – a késő délelőtti elő-kánikulában is – jól bírták a gyaloglók. Információ és képek: Horváth László

Nosztalgia zene a Helvéciában ...

2011.
04.07
Április 15 –én lesz az első alkalom, amikor a Papp Tibor (szintetizátor) a HELVÉCIA étterem emeleti különtermében nosztalgia zenével várja a szórakozni, táncolni vágyó Marcaliakat. Fekete Lajos a HELVÉCIA étterem bérlője elmondta, a jövő hét péntekétől kezdődően minden hétvégén várják a vendégeket. Amikor az időjárás lehetővé teszi, a programot a kerthelyiségben tartják meg. Péntekenként este nyolc órától várják a szórakozni vágyókat. (X)

Nagyszerűen szerepeltek a harmadik korcsoportos lányok!

2011.
04.07
Balatonszemesen rendezték meg ma a III. korcsoportos leány kézilabda diákolimpia megyei elődöntőjét, öt csapat részvételével (Balatonlelle, Balatonszemes, Berzence, Kutas és Marcali). Pék Evelin tanítványai mind a négy mérkőzésüket megnyerték, és első helyen jutottak be az április 12 –én Csurgón rendezendő megyei döntőbe. A csapat összességében jól teljesített, külön dicsérte az edző: Kovács Fanni és Kuti Bettina játékát. Gratulálok lányok! A "szomszédvár" Balatonkeresztúr fiatal csapata (2-3 évvel fiatalabb lányok, néhány idősebb játékossal kiegészülve) a negyedik helyen végzett Csurgón, a ma lejátszott másik elődöntőn.

Balás Béla püspök meglátogatta a kórházban gyógyuló mesztegnyői plébánost

2011.
04.07
Április 7-én, Balás Béla kaposvári püspök, Varga László irodaigazgatóval, a marcali kórházban,meglátogatta Galambos Ferenc mesztegnyői plébánost, akit április 6-án rablótámadás ért. Feri atya jól van, külső sérülései gyógyulnak, a jelenlegi diagnózis szerint a jövő héten elhagyhatja a kórházat. Balás Béla püspök hosszan elbeszélgetett papjával, majd megáldoztatta. Galambos Ferenc atya, előreláthatóan jövő hétfőn hagyhatja el a kórházat, addig az esperes gondoskodik a helyettesítéséről. Ezután a megyéspüspök nyilatkozott az ott jelenlévő, nagyszámú média képviselőinek. Marcali Plébánia

Marcali Kistérségi Focisuli tehetség kutatása Balatonszentgyörgyön ...

2011.
04.07
Marcali Kistérségi Foci Suli tanulói bemutatták Balatonszentgyörgyön a Dobó István Általános Iskolában egyesületük szakmai munkáját, illetve mérkőzést játszottak a helyi tanulókkal. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a kistérségben élő, tehetséges gyermekek kiválasztásában. Iskolalátogató programsorozatuk balatonszentgyörgyi állomása is ezt a célt szolgálta! . Információ és képek: Navrasics Endre

Égett a kazánház, a tároló és az autó is

2011.
04.07
Egy kertészet kazánházában csaptak fel a lángok szerda este, Marcaliban. A tűz átterjedt egy tárolóra is. A kár 3 millió forint. Késő este kapták a riasztást a Marcali tűzoltók. Egy kertészet kazánháza gyulladt ki. Valószínűleg a kazánból kipattant szikrától gyulladt be az ott tárolt fa. A tűz átterjedt a vele egybeépített gáptároló csarnokra is. Kertészeti eszközök lángoltak és egy Wartburg Trans típusú autó is kiégett. A csarnok tetejének fele és egy oldal megsemmisült. A Marcali tűzoltók fékezték meg a lángokat. A kár 3 millió forint. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a megmentett érték 15 millió forint.

Marcali VFC - SATELIT FC serdülő foci 9:1

2011.
04.06
Ma volt a Marcali VFC serdülő labdarugó csapatának a bajnoki mérkőzése. A Kozma Andor utcai sporttelepen csapatunk 9:1 arányban legyőzte a Barcsról érkezett vendégcsapatot. Gratulálok!

Marcali VSZSE – Szekszárdi FGKC serdülő leány kézilabda 26-26 (13-10)

2011.
04.06
Mai meccsért érdemes serdülő mérkőzésre járni! Az a közel ötven szurkoló, aki látta a ma délutáni mérkőzést biztosan igazat ad nekem. Nekünk is és lányoknak is emlékezetes marad ez a mérkőzés, abban biztos vagyok! Azzal a szekszárdi csapattal játszottunk ma, akikkel egy "furcsa" mérkőzést vívtunk Szekszárdon márciusban. Akkor kikaptunk, és ma a visszavágásban reménykedtünk. Döntetlen lett a mérkőzés, de nem az eredmény a lényeges! A lányok küzdeni tudása, akarata, a verthelyzetből való felállása … na, ez volt ma a legfontosabb! Biztató számomra a mai teljesítmény, a Diákolimpia Országos Elődöntőjére készülve! Az első félidőt megnyertük, bár a mérkőzés elején egy enervált, fáradt csapat ment a pályára. Szépen fokozatosan kezdtünk belelendülni és három gólos előnnyel kezdtük a második félidőt. A Szekszárd váltott a védekezésmódjában, és ez alaposan megzavart minket. Elléptek tőlünk 4 góllal, de rendeztük sorainkat és felzárkóztunk, és a végén egy szenzációs időntúli szabaddobás góllal egyenlítettünk! Bravó, Bárczi Kata! És gratulálok a csapat minden tagjának! A képek egy részét Szecsődi Laura készítette! Köszönöm!