SZAKMAI NAP SZŐCSÉNYPUSZTÁN

2011.
01.26
Hagyományosan megrendezésre kerülő SZAKMAI NAP-ok keretében, 2011. január 26-án faipari, építőipari szakmacsoport került gorcső alá. Az intézmény több olyan céget, vállalkozást, vállalatot hívott meg szakmai bemutatóra és előadásra, mellyel a tanulók tudásának fejlesztését lehetővé tudja tenni. A cégek úgy mint a ZUGGÓ Kft. DOKA, KRAUSE, FELDER és a CSIBA Kft. a tanulók szakmai felkészítésén túl az iskola szakképzés fejlesztési programjában is részt vesznek, mellyel az intézmény jövőbeni működését is elősegítheti. A tanulók nagyon fontosnak tartják a szakmai napok rendezését, mivel találkozhatnak olyan módszerekkel, eszközökkel, technológiákkal, amivel a gyakorlati életben a szakmai kihívásoknak eleget tudnak tenni. Információ: Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola. Képek: Csernalivics László

Kettőt nyertünk, kettőt vesztettünk …

2011.
01.26
Nagyatádon rendezték meg ma délelőtt, az Országos Kézilabda Utánpótlás Bajnokság Somogy megyei döntőjét az U11 korosztályban. Leányink kétszer legyőzték a Balatonföldvári Gróf Széchényi Imre Általános Iskola csapatát és kétszer kikaptak a házigazda Babay József DSE csapatától. Az első meccsen elszenvedett vereségünket követően, mintha nem is ugyan az a csapat lépett volna a pályára … fölényesen legyőztük a Balatonföldvárt. A második Nagyatád elleni mérkőzésen viszont nyilvánvalóvá vált, jobb csapat a megye bajnok. Megint egyszer megvertük a Balatonföldvárt, és második helyen továbbjutottunk a régiós döntőbe. Eredmények: Marcali – Nagyatád 5:12 (0:5); Balatonföldvár - Marcali 0:18 (0:8); Nagyatád – Marcali 16:9 (8:4); Marcali – Balatonföldvár 14:0 (7:0).

Térségi hírek …

2011.
01.26
Bővültek a szolgáltatások a marcali könyvtárban
Pályázati támogatással, több mint nyolcmillió forintból újult meg a marcali és a nagyatádi városi könyvtár. Az intézmények összefogva pályáztak a Belső-somogyi városi könyvtárak infrastruktúra fejlesztésére. A technikai fejlesztéseknek köszönhetően bővült és megújult a két könyvtár informatikai hálózata, valamint integrált könyvtári rendszere.

Lakbéremelésről döntött a marcali testület
Módosította helyi rendeletében a marcali képviselőtestület a lakásokra és lakbérekre vonatkozó szabályozásokat. A lakásbérleti rendeletben szabályozta azt a kérdéskört, amikor felülvizsgálatkor adatokat kérnek be, s amennyiben a bérlőjelölt nem együttműködő, akkor törlik a névjegyzékből. Ennek oka az volt, hogy több alkalommal előfordult: a hivatal futott és kérdezősködött a névjegyzéken szereplők adatai után, mert az ügyfél nem volt segítőkész. A lakbéreket egyúttal február elsejétől tíz százalékkal emelte a testület

Együttműködési megállapodás a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal Marcaliban
A marcali képviselőtestület felülvizsgálta a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást, elsősorban az újabb államháztartási jogszabályok miatt. A módosított megállapodás részletesen tartalmazza a települési és a helyi kisebbségi önkormányzat együttműködésére vonatkozó szabályokat és eljárási rendet, valamint a munkamegosztás és a felelősség rendszerét.

Rétisasokat jelentettek Somogyból is
Duna-Dráva Nemzeti Park Boronka-melléki tájvédelmi körzetébe szervezett idei első túra idejére esett az országosan meghirdetett sasszinkron. A Magyar Madártani Egyesület és a Monitoring Központ, együttműködve a nemzeti parkokkal, valamint más civil természetvédelmi szervezetekkel szervezi meg évről-évre a hazánkban áttelelő sasok éves számlálását, mivel Magyarország területén számos, a sas fajok szempontjából kiemelten fontos telelőhely van. Ehhez a megfigyeléshez csatlakoztak a barangolók. Kíváncsiságuk eredményes volt, két fiatal rétisast is láttak.

Körjegyzőségbe lépett Somogysámson
A somogysámsoni képviselőtestület tavalyi utolsó ülésén döntött a körjegyzőségi társulásról. A társulási megállapodás és az alapító okirat után január 1-tól már a Somogyzsitfa-Csákány körjegyzőséghez tartozik Somogysámson is. A megállapodás értelmében Somogysámsonban továbbra is működik a hivatal, állandó kihelyezett ügyfélszolgálattal, két ügyintézővel.

Vagyonfelosztás előtt
Válságköltségvetés, bírósági vagyonfelosztás. Ezzel indul az újabb év Nemesviden. Amíg az adósságrendezési eljárást bírósági végzéssel le nem zárják, ugyanúgy válságköltségvetéssel megy a Nemesvid. Harmath István polgármester elmondta, hogy tavaly 140 millió forint volt az éves költségvetése a falunak, s bár az idein még dolgoznak, az már látszik, hogy legalább mínusz 20 millió forinttal számolni kell, ami iskolából, valamint a feléjük ki nem egyenlített körjegyzőségi tartozásból adódik.

Könyvtári számítógépes tanfolyamok Internethasználat, szövegszerkesztés.
Az alapismereteket sajátíthatják el azok az érdeklődők, akik a marcali Berzsenyi Dániel könyvtár számítógépes tanfolyamaira jelentkeztek. A képzés ingyenes, eddig mintegy nyolcvanan éltek a lehetőséggel. A tanfolyamokat pályázati támogatással viszi a téka, a Somogyi könyvtárak a képzett emberért program keretében.