Előszilveszter Mesztegnyőn …
2010.
12.30
Idén már negyedszer rendezik meg Mesztegnyőn, a Faluház udvarán az előszilvesztert. Ilyenkor a helybéliek, bográcsokkal, főzőeszközökkel, némi itallal "kitelepülnek" a szabadba. Befűtenek a kemencékbe, langallót, rétest, disznóságokat sütnek, lencsét főznek, és jól érzik magukat! Az együtt lét addig tart, amíg jól érzik magukat, a színpadon kis műsorok is vannak, egyszóval … meglapozzák a holnapi napot! Egészségükre! :-))))
Ma is készültek a Játékos Sportversenyre ...
2010.
12.30
Kihasználva a téli szünet adta lehetőséget, a Mikszáth Iskola testnevelői: Fuisz Jánosné és Balogh Viktória gyakoroltak gyerekekkel, egy a valós versenyfeltételeknek megfelelő helyen, a Városi Sportcsarnokban. A Játékos Sportverseny I-II korcsoportos Diák Olimpia megyei döntőjére készül csapatunk. A második, harmadik és negyedikosztályos lányok és fiúk most a versenykiírásban szerepelő pályahosszokon végezték a feladatokat. Megtörtént a csapatszűkítés, a felkészülést megkezdő 30 gyerekből mostantól 18 fő az, aki a gyakorlásokban részt vesz. A megyei döntő Marcaliban lesz 9 csapat részvételével, február első hetében. Sok sikert gyerekek! Hajrá Marcali!
Befagyott a Balaton ...
2010.
12.29
Szép napos, ám fagyos délután volt a mai is. A Balaton jege már befagyott ugyan, de korcsolyázásra még nem alkalmas. Még nincs kijelölt korcsolyázóhely a Balatonmáriafürdői Központi Strandon. A napos időben sokan lesétáltak ma a Strandra, de senki sem merészkedett még a jégre. A Balaton jegének felülete elég bordás, egyenetlen még, de az időjárás várhatóan javíthat majd rajta. Aki mindenképp korizni akart, az a strandon megállt, befagyott vízen tehette meg, páran éltek is ezzel a lehetőséggel... Képek és szöveg: Mátrai Eszter
Befejezte ez évi szereplését Fuisz János csapata …
2010.
12.29
Év végi, és szezonvégi értékelésre, valamint az elkövetkezendő évre vonatkozó esélylatolgatásra kértem Fuisz Jánost.
Legutóbb részletes értékelésre augusztusban, a 2010/2011 évi szezon kezdetekor kértem. Most is inkább az őszi/tavaszi szereplésről kérdezem, de előtte kérem, foglalja össze röviden a 2010 év eseményeit. Több alapvető változás történt ebben az évben, teljesen átvette a serdülő csapat vezetését, átalakult az alapfokú oktatás Marcaliban. Na de térjünk a tárgyra. Milyen év volt a 2010 a csapat életében?
Az utánpótlás kézilabdában 2010 változást hozott, egy kicsit tompultak a két alapfokú oktatási intézmény között meglévő, ilyen jellegű versengések az intézmények összevonása kapcsán. Ez kiszélesíti a választási lehetőséget, amelyre nagyon szükség is van. Mostanáig csak a Mikszáthból jönnek fel azok a szivacskézilabdában "megedzett" gyerekek, akik heti 3-4 edzéssel is készülnek a későbbi megmérettetésre. Ha a beindult pályázati lehetőséggel élve, a Noszlopyban is elkezdődik a szivacskézilabda oktatás, -és valóban több évig fenntartják a támogatást-, akkor nem fordulhat elő még egyszer, az az 5-6 évvel ezelőtti helyzet, amikor is a megkezdett munkát különféle okok miatt abbahagytuk. Most, hogy rendeződni látszik a Városon belül az utánpótlás helyzete, azt gondolom egyenes pályára került az utánpótlás nevelés. Kialakul a gyerekek között az a "mag" akikre majd építeni lehet a továbbiakban. A pályázat eredményeképpen már az óvodások között is népszerűsíteni tudjuk ez a játékot.
Nyugdíjas találkozó a Tűzoltóságon ...
2010.
12.29
Tegnap délután rendezték meg, a hagyományos Nyugdíjas Tűzoltó Találkozót a Marcali Parancsnokságon. Az állomáshelyről korábban nyugállományba vonult tűzoltók közül 62 –en hallgatták meg Greffer József előadását a 2010 év eseményeiről. Képek és információ: Marcali Tűzoltóság
Kidőlt fenyő Balatonmáriafürdőn ...
2010.
12.29
2010.12.28-án jelzés érkezett a marcali tűzoltóság ügyeletére, hogy Balatonmárián a Hullám utcában egy fenyőfa dőlt a nyaralóra. Az egységek a helyszíni felderítés alapján megállapították, hogy egy kb. 25m -es fenyőfa az erős szél miatt tövestől kifordult és a nyaraló tetőszerkezetére dőlt. A töve mellett lévő gázvezeték csonkja szerencsére nem sérült meg. Az egységek a fát magasból mentő és motorfűrész segítségével eltávolította, ezzel a veszélyeztetést megszüntette. Az épületben a kidőlés következtében minimális kár keletkezett. Személyi sérülés nem történt. Képek és információ: Marcali Tűzoltóság
Barta József Emléktorna ...
2010.
12.28
Egész nap a teremfocié volt ma a Sportcsarnok. Barta Józsefre emlékeztek sporttársai. 60 éves korában, 2009 januárjában hunyt el a kiváló kapus, és nagyszerű sportember. A második alkalommal megrendezett tornán, a Hévíz csapata győzött. A döntőben a Marcali Öregfiúk csapatát győzték le. A harmadik helyezést a Balatonkeresztúr szerezte meg. Az elődöntőben a Fonyód együttesét győzték le. A döntőket megelőzte a Marcali utánpótlás foci bemutató mérkőzése.
Elkészült a főtábla sorsolása ...
2010.
12.28
"Elkészült a főtábla sorsolása, kaphattunk volna könnyebb csoportot is!" … fogalmazott Bőle László a Marcali VSZSE-UK serdülő kosárlabda csapatának edzője levelében. Mint arról korábban már hírt adtam, a Fiú Országos Serdülő Bajnokság alapszakasz, Közép- Dunántúli csoportjában fiaink a 3. helyen végeztek és ezzel bejutottak az országos főtáblára, a legjobb 32 csapat közé!A "H" csoportba sorsoltak minket, ahol az Atomerőmű SE (Paks), a Körmendi Törpördögök és a Soproni Sportiskola csapatai lesznek ellenfeleink. Az 1. forduló időpontja: 2011.01.15.-01.16. Sok sikert fiúk! A sorsolás itt letölthető!
Sport Büfé kupa ...
2010.
12.28
December 27-én került megrendezésre a Marcali Városi Sportcsarnokban a Sport Büfé kupa 15 csapat részvételével. A nagyszabású sportesemény reggel 8 órakor kezdődött, az eredmény hirdetésre a döntőt követően este fél nyolckor került sor. A díjakat a Sport Büfét üzemeltető LE-VA Consult Kft. tulajdonosai, Varga Szandra és Varga Zoltán adták át Horváth Gábor és Elek István közreműködésével. A Sport Büfé kupát ezúttal a MÁRSZELY csapata nyerte, második helyezést a MESZTEGNYŐ, harmadik helyezést az ATOM BETON csapat szerezte meg. Külön díjazásban részesült Babina Erik, mint legjobb kapus, Kovács Olivér, mint legjobb játékos, valamint Hede János a kupa gólkirálya.


























