Nyílt hét a Mikszáthban ...

2010.
11.24
Szülők látogathatják november utolsó hetében a tanítási órákat. A felsős tagozat mindegyik osztálya két-két napon keresztül várja az érdeklődőket. Hogy az érkezők a tantermeken kívül is nézelődhessenek, a tanulók rajzórákon készített munkái díszítik az intézmény zsibongóját. Érdemes végiglapozni az alkotásgyűjteményt! Horváth László

Tájfunok Tajvan földjén ...

2010.
11.23
A Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, Dr. Kubassek János geográfus tartott vetítettképes, érdekes előadást ma kora délután a Berzsenyi Gimnáziumban. A nagyszámban megjelent diákság élvezettel hallgatta a kiváló előadót. A rendezvényt a Marcali Földrajzosok Köre szervezte meg.

Mikulás váró ünnepség – Mesztegnyő

2010.
11.23
November 28 –án vasárnap délután fél négytől, a Mesztegnyői Kultúrházban Mikulás-váró ünnepséget rendeznek. A rendezvény keretein belül az egyesület által, és az óvodás gyerekek által készített adventi koszorú, asztali dísz, ajtódísz vásárt is szervezünk. A bevételt, illetve az adományként felajánlott összegeket az óvoda fejlesztésének, a gyermekek jobb és egészségesebb körülményeinek megteremtésére kívánja fordítani a Mesztegnyői Óvodáért Egyesület.

Jól szerepeltek a szőcsényi bírkózók!

2010.
11.23
Az elmúlt héten rendezték meg Mezőhegyesen az id. Csanádi István szabadfogású nemzetközi emlékversenyt. A versenyen 109 versenyző vett részt, ahol a szőcsényi Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola sporttagozatos birkózói is indultak. Különböző korcsoportokban nagyon szép eredmények születtek, melyek a következőek: Serdülő (1995-96-ban szül.) 65 kg Horváth Viktor II. hely; Serdülő (1995-96-ban szül.) +65 kg Pohorilyák István II. hely; Kadett (1993-94-ben szül.) 54 kg Katona Richárd I. hely; Kadett (1993-94-ben szül.) 58 kg Kulakov Ferenc I. hely; Diák I. (1997-98-ban szül.) 46 kg Mindák László (Noszlopy) III. hely. Női szabadfogás: Női serdülő (1995-96-ban szül.) 52 kg Zahvatihata Diana I. hely; Női serdülő (1995-96-ban szül.) 52 kg Zahvatihata Nikolett III. hely; Női serdülő (1995-96-ban szül.) +60 kg Matveyeva Krisztina V. hely

Az első komoly megmérettetésen vannak túl az iskola tanulói, versenyzői, amely nagy reményekre jogosítja fel az edzőket, vezetőket a jövőt illetően. A sportolóink nagyon jól helytálltak, de legfőképp kiemelkedett a mezőnyből technikai és küzdeni tudásával Kulakov Ferenc és Zahvatihata Diana. Az iskola tanulóinak szép eredménye Krix László edző munkáját is dicséri. Képek és információ: Balogh Vilmos – programvezető. Gratulálok!