Elkészült a játszótér Balatonberényben …

2010.
09.30
Több mint 11 millió forintból készült el Balatonberényben a Központi strandon az a játszótér, amit ma vettek birtokba a berényi gyerekek. A 100 % -ban támogatott projekt eredményeképpen egy sokelemes, a mai kornak megfelelő gyermekjátszótér készült el. A megnyitó beszéd helyett Horváth László Polgármester lufit osztott, a gyerekek pedig elvégezték a minőség ellenőrzést! :-)))

Készül a csatornapart Balatonmáriafürdőn …

2010.
09.30
Látványos szakaszába érkezett a balatonmáriafürdői Hajóállomás melletti csatornapart felújítása. A talajmunkák elvégzését követően, a szegélykövek elhelyezése már „kirajzolja” az új utat, a parkolókat és gyalogjárdát. A héten már a térkövezést végzik a szakemberek

TŰZOLTÓSÁG FELHÍVÁSA ...

2010.
09.30
Nem múlik el év, hogy ősszel a szüret ideje alatt ne okozna tragédiát a pincékben felgyülemlő mustgáz.

- A must erjedésekor keletkező színtelen, szagtalan, légnemű szén-dioxid úgy viselkedik, mint a víz: kitölti a teret, még a legkisebb üregeket is telíti.
- Elsősorban a helyiségek alján ül meg, a gáz belélegzése általában halálos kimenetelű: a szén-dioxid ugyanis fojtógáz, beszippantása fulladásos halálhoz vezethet.
- Vigyünk magunkkal égő gyertyát a pincébe, és azt helyezzük a helyiség legmélyebb pontjára. Ha gyertya nem alszik el, „tiszta a levegő", ahol viszont kialszik a láng, ott jelen van a szén-dioxid.
- Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyertya kialszik, azonnal hagyjuk el a helyiséget.
- Ha rosszullétet észlel, azonnal értesítse a tűzoltóságot a 105 segélyhívón, vagy a 06 85/515-280 telefonszámon.
- Ne próbálják a mustgáz mérgezést szenvedő embert, embereket egyedül kihozni, ugyanis nagyon gyakran a segítségükre siető emberek is áldozatul esnek a láthatatlan veszélynek.
- Előfordult már, hogy a mustgáz mérgezést szenvedő embert, embereket szénbetétes gázálarcban próbálták kihozni, azonban ez sem nyújt megfelelő védelmet, mivel az oxigént a szén-dioxid kiszorítja a légtérből.

/Greffer József/ tű. alez. tűzoltóparancsnok