eTanácsadók továbbképzése, Balatonberényben ...
2010.
09.30
Az eMagyarország Centrum immáron hagyománynak mondható módon minden évben ősszel rendezi meg az ún. workshopjait (szakmai továbbképzéseit) az ország 7 régiójában az eMagyarország Pontokon dolgozó eTanácsadók számára. Az ország 7 régiójában megrendezésre kerülő szakmai találkozók célja az eTanácsadók továbbképzése, szakmai viták kezdeményezése, valamint oldott légkörű beszélgetés keretében tevékenységeik megismerése, segítése. Ma Balatonberényben rendezték meg a Dél-Dunántúli régió tanácskozását. Horváth László Balatonberény Polgármestere köszöntötte a nagyszámban megjelent vendégeket. Barjákné Martin Judit mutatta be atelpülész a rendezvény háziasszonyaként. Ezt követően előadások hangzottak el, majd szekció ülésekkel folytatódott késő délutánig a tanácskozás.
Nagyszerűen szerepeltek a gimis lányok atlétikában ...
2010.
09.30
Tegnap rendezték Kaposváron az V.-VI. korcsoportos Atlétika Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpiai Megyei Döntőjét. Az elmúlt évekhez képest jóval népesebb mezőny gyűlt össze a középiskolások megyei atlétikai csapatbajnokságán. A lányoknál hat versenyszámban indultak a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium és Szakközépiskola versenyzői és ebből ötben dobogóra sikerült állnunk. Nagyszerű eredmény! Gratulálok! Eredmények: GERELYHAJÍTÁS: 1.hely Kil Evelin, Omrai Olívia, Vajai Vincencia, Bodrogi Ágnes, Androsics Veronika. DISZKOSZVETÉS: 1.hely Omrai Olívia, Kil Evelin, Bodrogi Ágnes, Mohari Barbara. TÁVOLUGRÁS: 2.hely Bodrogi Ágnes, Kil Evelin, Androsics Veronika, Horváth Jennifer, Omrai Olívia. SÚLYLÖKÉS : 3.hely Omrai Olívia, Bodrogi Ágnes, Kil Evelin, Büdi Boglárka, Sütő Zsuzsanna. SVÉDVÁLTÓ: 3.hely Omrai Olívia, Kil Evelin, Vajai Vincencia, Bodrogi Ágnes/100-200-300-400m/ . MAGASUGRÁS: 4.hely Horváth Jennifer, Horváth Dominika, Androsics Veronika, Bodrogi Ágnes. 4x1500m VÁLTÓ: 6.hely Horváth Ádám, Vass Máté, Bognár Péter, Detrich Martin. Felkészítő tanár: Várfalviné Laczó Tímea
Interjú Kiss Lajossal ...
2010.
09.30
Kiss Lajosnál, a Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény helyettes főigazgatójánál jártam tegnap reggel, és a tanévkezdetről kérdeztem.
Eltelt egy hónap a nevelési évből. A létrejött új intézmény működésében kívülről nem látni problémákat. Minden rendben van? Hogy indult a tanév?
A szokott rendben indult a tanév. Az intézmények megtartották szakmai és szervezeti önállóságukat, a két új általános iskola igazgató Györei István, és Szilágyi István évtizedek óta vezető beosztásban dolgoztak a két általános iskolában. Semmiféle gondot nem okozott a tanévkezdet. Az óvodák esetében egy kis bonyodalmat okozott, hogy a Mesepark óvoda a felújítási munkálatok miatt kiesett. De a gyerekek ebből csak keveset vettek észre. Itt jegyzem meg, tegnap jártam a teljesen felújított óvodában. Gyakorlatilag készen van, és ma megtörténik a műszaki átadás is. Holnaptól (csütörtök) elkezdődhet a költözködés. Várhatóan a jövő héten helyre áll a megszokott rend, s az ovisok belakják a gyönyörű, felújított intézményt. A Mikszáth visszakapja az általa használt helyiségeket, és a Tündérliget óvodában is eredeti céljára tudják majd használni a tornaszobát. Köszönjük érintettek segítőkészségét, és a szülők megértő türelmét!




















