„A múlt ösvényein át a közös útra”
2010.
09.13
Marcali Város Önkormányzata, mint Vezető Kedvezményezett jelenleg (2010. január 21-től 2010. november 20-ig) bonyolítja a „Zöld Gondolat és Tradíció a Jövőért” című, környezettudatos nevelésen alapuló óvodafejlesztési projektjét. A jelenleg futó projekt sikerét alapul véve, folytatásként újabb projekttervezetet áll szándékunkban bemutatni. A Magyarország–Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 programkiírásában 2010. június 10-én megjelent a második pályázati felhívás (HUHR1001). „A múlt ösvényein át a közös útra” címen futó tervezett projekt a „Zöld Gondolat és Tradíció a Jövőért” című futó projekt folytatása. A nyertes projektünk a „zöld gondolat”-ot előtérbe helyezve a környezettudatos nevelést állította középpontba. Ennek folytatásaként most a második pillérre, a „tradícióra” helyezzük a hangsúlyt. A tervezett tevékenységek között továbbra is a pedagógusképzés és az óvodás korú célcsoport számra tervezett csereprogramok alkotják a központi szerepet. Marcali tekintetében az – addigra más pályázati forrásokból teljesen felújított – Park utcai „Mesepark” Óvoda udvarának felújítása valósul meg szabadtéri óvodai eszközök beszerzésével. Konzorciumi tagok: Marcali Város Önkormányzata (Vezető Kedvezményezett), Molnári Község Önkormányzata, Zalamerenye Község Önkormányzata. Horvát partner: Donja Dubrava Község Önkormányzata. Ma délelőtt a Városházán, a projektben résztvevő települések polgármesterei együttműködési megállapodást kötöttek. Köszönöm az információkat, Nagy Ágnesnek!
Magyar cégek fejezhetik be a sávolyi motorpálya építését ...
2010.
09.13
Egy magyar vállalkozásokból álló konzorcium fejezné be a sávolyi motorversenypálya építését, az üzemeltetés viszont továbbra is a spanyol érdekeltségű Balatonring Kft. birtokában maradna - értesült a Napi Gazdaság. A lap hétfői számában arról ír, hogy sem a spanyol beruházó Grupo Milton Zrt. képviselője, Mervó József, sem a Balatonring Kft. elnöke, Csobánczy Gábor nem reagált a megkeresésükre. Ugyanakkor a cégnyilvántartási adatokból a Napi szerint kiderül, hogy a pályát építő - és a földmunkákba, infrastrukturális fejlesztésekbe eddig körülbelül 5-6 milliárd forintot invesztáló - Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-ben alapvető változások mentek végbe. A lap szerint az 1,2 milliárd jegyzett tőkéjű cégből tavaly év végén kiszállt a Grupo Milton, helyét a valenciai székhelyű Worldwide Circuit Management SL vette át. A Napi emlékeztetett: a 90 millió eurós - mai áron több mint 25 milliárd forintos - sávolyi pályaépítés azt követően állt le, hogy az MFB Zrt. nem folyósított a spanyol befektetőnek 15,3 milliárd forint hitelt, ennek 80 százalékára vállalt volna garanciát az állam. (MTI 2010. szeptember 13., hétfő 1:31)
Jó kezdés!
2010.
09.13
Nagyszerűen kezdte NBII-es szereplését a Marcali VSZSE sakk csapata. A 10 táblán magasabb Élő-ponttal rendelkező Komlói Bányász SK csapatával szemben (11 táblán 2000 Élő-pont feletti sakkozóik ültek asztalhoz), akik tavaly bronzérmesek voltak, az 1 pont különbségű vereség csapatunk számára sikernek minősíthető. Az első 9 lejátszott parti után még 4,5-4,5 volt az állás. Végeredmény: Marcali VSZSE - Komlói Bányász SK 5,5 - 6,5. Nyert sakkozóink: Kóta István, Mike János, Király Máté (a Marcali VSZSE első NBII-es nyert játszmáját Király Máté érte el) Döntetlent játszott sakkozóink: Haszon Dávid, Babits András, Mánfay Máté, Ferenczy Máté, Nádor Zoltán Információ: Guricza Gyula. Gratulálok az eredményhez!





















