Jó hírek Szőcsényből …
2010.
08.22
Csütörtökön délután kerestem meg Markhard Józsefet a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola Igazgatóját és a tanévkezdésről és más aktualitásokról kérdeztem.
Igazgató Úr! A napokban láttam már hirdetésüket, ahol a felnőttképzésre való jelentkezésre bíztatják a környékbelieket. Eddig is foglalkoztak a képzés e formájával, de úgy látom az egyik „kitörési pontnak” szánják a gyerek létszám folyamatos - előre látható - kompenzálására.
Valóban nagy hangsúlyt helyezünk a felnőttképzésre. Természetesen az elsődleges feladatunk a nappali tagozatos tanulók képzése, de igyekezünk több lábon állni. Mindenesetre az a tény, hogy az elmúlt félévben a felnőttképzésből származó bevételünk egy kicsit meghaladta, az erdőgazdaság bevételeit azt jelzi, hogy előre léptünk ebben a kérdésben.
A bevételünk a felnőttképzésből, - 48 millió forint ez idáig - a saját tanfolyamainkból, és mivel akkreditált vizsgaközpont vagyunk, a vizsgadíjakból adódnak össze.
Szeptembertől újabb tanfolyamokkal jelentkezünk, engedjék meg, hogy felsoroljam és ezúton is invitáljam Önöket az ősszel kezdődő képzéseinkre. Szeptember 20 –ig lehet jelentkezni: aranykalászos gazda, fakitermelő, mezőgazdasági vállalkozó, méhész, motorfűrész-kezelő, vadász-vadtenyésztő, mezőgazdasági gépkezelő és annak elágazásai, erdőgazdasági gépkezelő és annak rész-szakképesítései, lakott-területi fakitermelő, parkgondozó, virágkötő, virágbolti eladó, traktorvezető, halász-haltenyésztő szakképesítésekre. De állunk rendelkezésére üzemek, önkormányzatok képzési igényeinek. Kérem, figyeljék hirdetéseinket, illetve keressék Dr. Árvai Tíbor urat aki Iskolánkban ezzel a területtel foglalkozik.
MARCALI VFC - BUZSÁK KSE 4-2
2010.
08.21
Megszerezte az első győzelmét, a Marcali VFC Megyei I. osztályú labdarugó csaptata tegnap kora este a Sport utcai pályán. MARCALI VFC - BUZSÁK KSE 4-2. Az ifjúsági csapatunk lelépte az ellenfelünket. Marcali VFC – Buzsák ifi 12-0. Gratulálok a győzelmekhez!
Jegyzőkönyv: Marcali-Buzsák 4-2 (2-2) Marcali, 150 néző V.: Golubics
Marcali: Háromi-Fenusz, Béres (Tóth P. 80. p.), Virág K, Bozsó, Horváth E, Bellán, Tóth Cs. (Fenusz L. 90. p.), Zsiga (Illés 83. p.), Kolozs (Törtei 33. p.), Sára (Szántó R. 75. p.). Edző: Fenusz László
Buzsák: Horváth B-Kesztyűs, Zakariás (Bogdán 77. p.), Kismátés (Valent 43. p.), Varga G. (Czeglédim 53. p.), Varga E. (Barcsánics 67. p.), Bérczi, Somogyi Z, Himics, Rosta, Pántics (Csiki 83. p.). Edző: Kolovics Zoltán Gólszerzők: Zsiga 2 (33. p., 41. p.), Horváth E. (74. p.), Virág K. (80. p.), ill. Pántics (26. p.), Rosta (33. p.)
Két meccs … két győzelem ...
2010.
08.21
Ma a Szigetszentmiklós ellen játszottunk délelőtt, az eredmény 24:10, délután pedig a Vác volt a feladat. Ezt a mérkőzést is nyertük 16:4 arányban. Eddig hibátlan a teljesítményünk. Holnap délelőtt a Mezőnagymihály ellen mérkőzünk. Délután helyosztók, és 17 órakor a döntő. Most úgy látom a Mostar-i csapat lesz az ellenfelünk. Amikor a képeket nézik, akkor a délelőtti meccsen készült képeket Szecsődi anyukának köszönhetik, a délutániakat pedig a szabadnapos Bárczi Kata fényképezte … Nem is tudom, én minek járok meccsre … elég lenne a gépet elküldeni!:-))) Nikon Forever!! Köszönöm a képeket!




















