Marcali ministránsok Rómában, az európai
találkozón …

2010.
08.08
Augusztus 1. és 7. között ministránsok tízezrei találkoztak Rómában a Nemzetközi Ministráns Szövetség által megrendezett ministráns találkozón. Ez a tízedik európai zarándoklat, témája ezúttal: "Inni az igazi forrásból". Magyarországról 1500,a Kaposvári Egyházmegyéből 150 ministráns vett részt a találkozón, köztük négy Marcali fiatal: Ősz Gábor, Tálos Bálint, Fejes Viktor és Bokor Bence.55 ezer ministráns érkezett a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) által megrendezett ministráns világtalálkozóra, Rómába. A hétfői és keddi nap a várossal való ismerkedéssel telt, nevezetes pontjait kereték fel a zarándokok, és a városnézés kedden is folytatódott. Kedden délután a Szent Péter téren gyülekeztek a ministránsok, ahol színes programmal ünnepeltük a CIM 50 éves fennállását. A programban kezdetén köszöntötték a 17 résztvevő nemzetet, felelevenítették a Szent Péter tér történetét, megemlékeztek Szent Tarzíciusz alakjáról is, majd egy zsonglőr tartott bemutatót.

A Nemzetközi találkozó KÖZPONTI RÉSZE szerdán a pápai audiencia volt.. XVI. Benedek pápa a szent Péter téren üdvözölte az 55.000 ministránst és beszédet intézett hozzájuk. A következő napokban a ministránsok Rómával ismerkedtek. (Marcali Plébánia)

Kellemes este Balatonmáriafürdőn …

2010.
08.08
Tegnap este Balatonmáriafürdőn a Közpinti Strand színpadán fellépett: a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kőr, a Balaton M. & K. Egyesület Fúvószenekara és a MARCATO Ütőegyüttes. A kellemes nyárestében egyre szaporodó közönség hálás tapssal honorálta a kiváló művészek előadását.

Osztrák kórus Balatonkeresztúron …

2010.
08.08
Tegnap este az osztrák THE CHANGING TUNES kórus adott r a balatonkeresztúri római katolikus templomban. Műsorukban a vallási tárgyú művek mellett sokféle műfaj - barokk zene, dzsessz, népszerű színpadi művek részletei - szerepel. Karmesterük: Maximilian Opl Az énekkar Jarder Gizella meghívására koncertezik Keresztúron. Forrás: balatonkerestur.hu