A nehezén már túl vannak ...

2010.
08.07
Az alapozás legnehezebb részén már túl vannak az a Mikszáthos lányok. A kedvenc utánpótlás csapatom, már nem az U12 hanem az U13 korosztályban indul a következő bajnokságban. Fuisz Tanár Úr leányai kiegészülve: néhány 12 évessel – ők már korábban is az idősebbek között játszottak – a Noszys lányokkal, Balatonberényből és Keszthelyről egy-egy kislánnyal. Egyben Ők alkotják a Marcali VSZSE serdülő csapatát is! Ők húszan kezdték meg a felkészülést. A nehéz fizikai terhelésnek lassan vége, egyre többet a labdáé már a főszerep. Ma délelőtt jártam a csarnokban - ahol a szombati nap ellenére edzésük volt - egymás ellen vívtak mérkőzést. Megnőttek a lányok! Megtudtam: augusztus 18 –tól, Fonyód-ligeten vesznek részt egy tornán. De erről többet majd szerdán. Akkorra kértem Fuisz Jánost egy hosszabb beszélgetésre.

Baleset Mesztegnyőnél ...

2010.
08.07
Baleset történt tegnap Mesztegnyő előtt. Két személygépkocsi ütközött. Személyi sérülés nem történt, de az autók forgalmi akadályt képeztek. A Marcali tűzoltók a járműveket áramtalanították és a forgalmi akadályt megszüntették. A mentés ideje alatt teljes útzár volt. Képek és információ: Marcali Tűzoltóság

Szilvási Gipsy Band ...

2010.
08.07
Balatonmáriafürdőn, a Strandszínpadon lépett fel tegnap este a Szilvási Gipsy Band. A hűvös. szeles estében kevesen merészkedtek ki a partra a koncertet meghallgatni. Rosszul tették! Nagyszerű zenészek, nagyszerű produkciójáról maradtak le. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, nagyon neves műszek látogatnak el a következő napokban Balatonmáriafürdőre, - belépőjegyet szednek, és nem az Önkormányzat! … feltételezem a pályázat követeli meg. Az ezer forintos belépőjegyért cserében viszont, igazán neves, művészeket láthatunk, hallhatunk. A következő napok programja: augusztus 11. (szerda), Chalaban | augusztus 12. (csütörtök), Cabaret Medrano | augusztus 12. (csütörtök), Jambalaya, Mitsoura | augusztus 13. (péntek), Naked, Ez a divat, Anima Sound System | augusztus 14. (szombat), Yengibarian David | augusztus 16. (hétfő), Re-G, Envoly | augusztus 17. (kedd), Anselmo Crew | augusztus 18. (szerda), Fókatelep, Parno Graszt | augusztus 19. (csütörtök), Horgas Eszter (fuvola). A programok egységesen este 20:20 –kor kezdődnek!