Testületi ülés …

2010.
07.29
Ma délután ülésezett Marcali Város Önkormányzata. A napirenden szerepelő előterjesztéseket megtárgyalták és elfogadták. Megválasztották a Helyi Választási Bizottságot. Miután nem volt érvényes pályázat a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola igazgatói posztjára, újabb egy évre Markhard Józsefet bízták meg a feladat ellátásával.

Délután a városban …

2010.
07.29
A Török vendégeink a Városi Fürdő és Szabadidőközpontban rendeztek táncórát a fürdővendégeknek. A Lett vendégeink pedig a Künzelsau téren mutatták be táncaikat, amelyek rendkívül érdekesek és humorosak voltak. Legközelebb keresni fogjuk Őket, sokkal több nézőjük lesz, ebben teljesen biztos vagyok!

Polgármesteri fogadás …

2010.
07.29
A hagyományoknak megfelelően a külföldi csoportok első ebédje, egyben Városunk Polgármesterének a fogadása is, amit a vendégek tiszteletére rendeznek. Dr. Sütő László köszöntötte a vendégeket, rövidre fogta a köszöntőt – nagy sikert aratva - . A szépen megterített GYÉK-ben azonnal nekiláttak az ételek felszolgálásához, és az ebéd - köszönhetően a már tősgyökeres török barátainknak - dobokkal kísért bulivá alakult….:-))) No azért ettek is! Szóval a hangulat már most kiváló! :-)))