Rendőrségi hírek Somogyból ...

2010.
05.28
Marcali
Jogsi és mint kiderült vezetési tudás nélkül indult útnak segédmotor-kerékpárral tegnap este Marcaliban az a 13 éves fiú, aki a Kisfaludy utcában nyílegyenesen nekihajtott egy parkoló tehergépkocsi jobb elejének. A baleset során személyi sérülés nem keletkezett, és a motor sem sérült, a teherautó lökhárítója azonban megsínylette a találkozást, amelyben 40.000-Ft kár keletkezett.

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat

 

Kiss Kornél Pécsre szerződik ...

2010.
05.28
Kiss Kornél személyében újabb saját nevelésű játékosát vesztette el a Kaposvári KK együttese, miután a korábban a válogatottnál is számításba vett hátvéd a Pécsi VSK-hoz igazolt. A rendkívül lelkes 1-es és 2-es poszton is bevethető játékos már a 2004/2005-ös idényben bemutatkozott a Kaposvári KK színeiben az élvonalban, a tavalyi évadban átlagban 22.4 perc alatt 6.8 pontot átlagolt az alapszakaszban, aminek köszönhetően a magyar nemzeti együttesben is számítottak játékára. Kiss Kornél az idei szezonban az alapszakasz 25 mérkőzésén átlagban 4.2 pontot dobott, míg az alsóház négy összecsapásán a csapat legjobbjaként 18.8 pontot, 2.8 gólpasszt valamint 4 lepattanót szerzett átlagban. Forrás: sonline.hu

 

Visszavonul Suchman Tamás ...

2010.
05.28
Visszavonulásáról döntött Suchman Tamás, a marcali képviselő-testület tagjaként is.Váratlan lemondását a városatyák csütörtöki testületi ülésének végén jelentette be a képviselő. Az önkormányzati választások közelsége miatt, a megüresedő képviselő-testületi helyre már nem írnak ki időközi választást. Forrás: sonline.hu

Ezüstérem az Országos Elődöntőn!

2010.
05.27
Ma játszották le a Kosárlabda Diákolimpia III. korcsoportos fiúk, Országos elődöntőjét Zalaegerszegen. A Mikszáthos fiúk egy mérkőzést nyertek és egyet vesztettek. Nem jutottak be a nyolcas döntőbe, de elmondhatják magukról, az ország 16 legjobb csapata között vannak! Kezdem az elején. A sorsolás a budapesti csoport harmadik helyezettjével hozott össze minket. A Bakáts téri csapatot nagyon jó játékkal 68-36 arányban legyőztük. (27-5;20-8;6-10;15-16). Pihenő következett majd a házigazda egerszegi csapat. Kikaptunk egy jobb csapattól, megérdemelten mennek az Országos Döntőre, Pécsre. Az eredmény 60-29 (14-10;15-2;20-8;21-9) A fiúk ezzel a csapattal a Mikszáth Kupán legutóbb mérkőztek, és akkor is kikaptunk 15 ponttal, ha jól emlékszem. Jobbak tőlünk, de nem 30 ponttal. Ma így alakult, nincs okunk az elkeseredésre! Nagyszerű eredmény ez az ezüstérem! Gratulálok!