Megjöttek a bringások …
2010.
05.25
Hagyományainkhoz híven, 2010. évben is megrendeztük a Pünkösdi Balaton karikánkat. A három napos rendezvényt mintegy 80 fő vállalta. Szombaton 9,30 – órakor neki vágtunk a három napos túrának. Szeretett városunkat egy tiszteletkarika megtétele után hagytuk el. Páran neon mellényt öltve biztosítottuk a csapatot. Első pihenőnk Balatonmárián volt, ahol kettévált a csapat. Gimnazistáink Siófoknak, a „külsősök” pedig Keszthelynek indultak. Csodálatos, kerékpározáshoz teljesen optimális időnk volt. Igaz, hogy a szembeszél néha meg – meg keserítette a bringás „életét”. Következő pihenőnk Keszthelyen volt, itt mindenki elfogyasztotta a hazai szendvicsét, amiből erőt merítve, folytattuk utunkat a csodálatos panorámával büszkélkedhető szép kilátóig (Balatongyörök). Ekkor már a csapatunkba teljesen beilleszkedetek az új tagok, első túrázók. Szigliget előtt elhaladva, és a Badacsonyi hegyhez érkezve, feltekertünk a Római útra, ahonnét az ezerarcú tavacskánkban gyönyörködve, s a kisebb dombocskákkal megküzdve érkeztünk a következő pihenőnkhöz. Természetesen, utunkon folyamatosan jöttek-mentek a poénok, vicces beszólások. Első szállásunk Balatonszepezden volt, ahova párcsepp eső kíséretében érkeztünk. Az újoncok beavatása után közös vacsorán vettünk részt a helyi fogadóban. Második napon utunkat folytatva, Alsóörsön álltunk meg először, ugyan is ide terveztük a találkát társainkkal. Ekkor már 37 Km volt mögöttünk, amit két óra alatt tettünk meg. Kevés késéssel befutottak a várt kerekesek. Talán 30 percet töltöttünk együtt, és mindenki folytatta az útját. Utazásunkat nagyban nehezítette az elmúlt héten tomboló vihar maradványa. Rengeteg helyen voltak faágak, esetenként egészfák az úton. Késő délután Siófokra érkeztünk, kissé megfáradva. Harmadik napunk is a jó kedv jegyében zajlott, s pihenőknél dalra is fakadtak a marcali bringások. Balatonmárián aztán újból találkoztunk az ifjú társainkkal, és együtt csordogáltunk Marcaliba. Az ilyenkor megszokott placcunkon érzékeny búcsút vettünk egymástól, és a viszontlátás reményében ki - ki ment a maga útjára. Azok a bicajosok, kik teljesítetté ezt a csodálatos túrát, nem minden napi élménnyel lettek gazdagabbak. Hiszen önerőből tették amit tettek, és így az út is értékesebb számukra. Gratulálok minden sporttársnak, szép teljesítmény volt! További jó egészséget, jó tekerést kívánok: Zsiga-bá. Köszönöm a képeket és a tudósítást!
Tapsony-Marcali 2-2 (2-1) …
2010.
05.25
Gólszerzők: Tóth Cs. (4. p. 12 méteres lövés), Csalló (41. p. 7 méteres fejes) ill. Virág K. (20. p. tizenegyes), Kőrösi (70. p. 20 méteres szabadrúgás) Hanusz János: Van egy mozifilm, aminek az a címe, hogy Agyban Nagy. Lehet, hogy közösen meg kellene tekintenünk, a jövő miatt.Fenusz László: Érdekes mérkőzésen szereztünk egy pontot. Sok sikert kívánok a Tapsonynak! Az ifjúsági mérkőzésen: Tapsony-Marcali 0-9 (0-3) Gólszerzők: Kapuvári K. (4), Olasz (2), Pamuki, Horváth Z., Kakrich. Forrás: somogysportja.hu Gratulálok a csapatoknak! A képeket ezúttal is Pamuki Alexának köszönhetjük!
Különös Gurulmányok Sajátos Találkozója …
2010.
05.24
A kósza hírekkel ellentétben megrendezésre kerül második alkalommal is a KGST futam a Városi Fürdő melletti aszfalt úton a futam JÚNIUS 6-án. Ahogy a szervezőtől: Nagy Robitól és Horváth Robitól megtudtam a programnak két része is lesz. Délelőtt 10 órától a helyszínen az érdeklődők szemeláttára összeállítanak egy igazi „fapados” gurulmányt. Persze mindenki tudja hogyan kell, de hátha sikerül ötletet adni. Aki készíteni akar magának is egy egyszerű eszközt akkor kel hozzá: 4 db csapágy, két darab kb. 1 méteres keményfa léc, néhány 70-90 cm hosszú deszka … meg néhány szeg … emlékeim szerint az enyém is ilyen volt!:-) Ma már nem tudnák rákuporodni az biztos… de 7-8 évesen nagyon ment Pécsen, a Megyeri piacon! Ja meg kell egy kis kötél is … a „hegynek” felfelé majd húzni kell a járgányt! Megsúgom kormányozni is lehet vele! Szóval a közös járgánykészítéshez még alapanyagot várnak a szervezők, akár a helyszínen is köszönettel fogadják. A délelőtt ezzel telik, meg a próbafutamokkal. A "nagygurulás" délután háromkor kezdődik. Először jönnek a járgányok .. ma azt tudjuk, többen a tavalyi járgánnyal indulnak, de lesznek újak is. Lesz megint gyerekautó verseny, majd jönnek a gokartok. A múltkor nagy sikere volt a robogósok futamának, idén sem marad el. De lesz megint autóköpeny gurítás is. A marcali robogós srácok idén is segítenek, már most köszönik a szervezők a munkájukat!
























