Viharkár jelentés ...

2010.
05.17
Megkaptam a 2010. május 15-16-án történt káresetekhez történő beavatkozások listáját, amit a Marcali Tűzoltóparancsnokság részéről történt vonulásokról készítettek. A lista itt elérhető! Május 17.-ei lista. Május 18.-i lista!

Ma délelőtt Keszthelyen és Balatonmáriafürdőn jártam. Keszthelyen a gesztenyefa soron több hatalmas ág letörve, a Balaton-i kerékpárúton nagyon sok törött faág … Berény felé jöttem vissza, a főút és a település között a kerékpárúton 20-50 méterenként keresztben kisebb fák, és rengeteg törmelék. A Berényi focipályánál legkevesebb, három hatalmas nyárfa kidőlve … Szomorú látvány ...

Mire visszaértem már gyűjtötték Marcaliban a letört ágakat, mindenesetre szerintem városunkat kevésbé sújtotta az erős szél pusztítása, és szerencsére, ahogy én tudom az új csapadékelvezető rendszer jól vizsgázott!

Sikeres elfogások ...

2010.
05.17
A Nagyatádi Rendőrkapitányság, Csurgó Rendőrőrsének dolgozói eredményes két hetet tudhatnak maguk mögött, hiszen rövid időn belül négy bűncselekmény elkövetőjével szemben kezdeményezték a bíróság elé állítást, így gyorsított eljárás keretében 30 napon belül született meg a bírósági ítélet. Két esetben lopás, két esetben pedig garázdaság miatt kellett felelniük az elkövetőknek. Az egyik lopás felderítésében nagy szerepe volt a Zákányi Határellenőrzési Osztály járőreinek, ugyanis május 06-án a késő esti órákban Csurgó város belterületén igazoltattak kettő személyt, akik nem tudtak elszámolni a gépjárművük csomagtartójában lévő 51 db hallal. Kiderült, hogy a halakat a közeli Sankoló-tóból tulajdonították el. A négy bűncselekmény elkövetője közül a legrosszabbul az a 25 éves férfi járt, aki két napon belül három alkalommal tért vissza Csurgó város egyik üzletébe, hogy drága desszerteket tulajdonítson el. Az utolsó próbálkozásnál – az üzlet tulajdonosának közreműködésével – tetten érték a rendőrök. Mint kiderült, egy büntetett előéletű, többszörös visszaeső volt az elkövető, aki pár hete szabadult feltételesen. A desszertek „sokba kerültek” neki, hiszen a bíróság ezen cselekményeiért 1 év 4 hónapi börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a feltételes szabadságát is megszüntette.

Elkapták a mutagatót
A bejelentést követő rövid időn belül elfogták a járőrök Kaposváron péntek délután azt a 49 éves helybeli férfit, aki a gyanú szerint a Malom tó környékén a padon ülve az arra járó fiatal lányok előtt nemi szervét mutogatta. A férfi tagadta, hogy bármi ilyet csinált volna, ellene szeméremsértés vétség miatt indított eljárást a Kaposvári Rendőrkapitányság.

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat

Alaposan megtépázott minket a vihar ...

2010.
05.17
Szombaton este 7 óra után adta ki a régióra a narancssárga jelzést a meteorológiai szolgálat. Egy óra múlva már helyenként 90 kilométer/órás széllökések kíséretében érkezett a vihar. Vasárnap este 21:30 -ig 50 esetben riasztották a marcali tűzoltókat a szombat éjszakai viharkárok miatt. Az esetek nagy részében faeltávolításhoz. A káresetek jelentős része Balatonmáriafürdő és Balatonkeresztúr területén történt. Greffer József Marcali Tűzoltó Parancsnok, telefonon elmondta nekem: be kellett rendelnie a pihenő állományt, de dolgozott a környék összes önkéntes tűzoltója is - magam is találkoztam a kéthelyi önkéntesekkel. Folyamatosan mentenek a tűzoltók a Balaton déli részén, ahol a viharban tövestől dőltek ki a fák, sokszor a házakra, utakra, vezetékekre. Vasárnap este ½ 5 kor beszélgetésünk idején a mérséklődő szél miatt, a vízszivattyúzások kerültek előtérbe. Somogyszentpálon fa dől egy családi házra. Hat felnőtt és négy gyermek maradt fedél nélkül az ítéletidőben. A szerencsétlenül járt családot – a polgármester segítségével – rokonoknál, illetve önkormányzati tulajdonban lévő épületben szállásolták el. Képek és információ: Marcali Tűzoltóság. Úgy gondolom sokak nevében írhatom: köszönjük a helytállást!

A Balaton déli partján vasárnap leállt a vasúti forgalom. Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. regionális igazgatóságának szóvivője vasárnap délután azt mondta: a szakemberek hétfőre ígérik a közlekedés helyreállítását. Fák dőltek a sínekre, illetve több helyütt a felsővezetéket szaggatták meg a leszakadt fák. A vasúti szakemberek többek közt Bélatelep, Fonyód, és Balatonlelle térségében dolgoztak vasárnap délután is. A Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon a vonatok helyett már Szabadbattyántól Balaton-szentgyörgyig vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat.