Szezon előtt Balatonmáriafürdőn ...

2010.
05.03
Ma délelőtt Balatonmáriafürdőn jártam, és nagy sürgés-forgást tapasztaltam a településen. A virágágyásokat és a köztereket takarító munkások mellett, egy a központban épülő járdára is felfigyeltem. Mint Meretei Jánostól a Település Üzemeltetési Iroda vezetőjétől megtudtam, a község saját beruházásában közel 2,5 millió forintért megépíti az elmúlt évben átadott körforgalomhoz csatlakozó sétány újabb szakaszát. Ez a rész a körforgalomtól a Strandig fog elkészülni ebben a hónapban. Azt is megtudtam a Hajóállomási szabadstandon már készül a szociális blokk felújjítása, mozgáskorlátozottaknak is használható illemhelyet alakítanak ki, illetve a mostaniakat felújítják. A nyertes pályázat beruházásait csak az ősszel folytatják, hogy elkerüljék a „felfordulást” a szezonban. A part sétány, az új utcabútorok, a kandeláberek, a szabadtéri színpad is elkészül még idén ősszel, de használatba csak a következő szezonban kerül.

Flórián nap Marcaliban ...

2010.
05.03
Ma reggel ünnepelték meg a Flórián napot Tűzoltóink. Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak, az „Isten tűzoltójának” alakját. A tűzoltók számára Flórián a tűzoltómunka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaink megsegítését. A tűzoltók és kéményseprők védőszentje. Ma reggel a laktanya előtt Flóián szobrot megkoszorúzta Városunk nevében Dr. Sütő László Polgármester Úr, a kéményseprők nevében, Farkas József és Sallai József Urak. A tűzoltók nevében: Greffer József tű. alez. tűzoltóparancsnok Úr. Az ünnepségen elismeréseket adtak át! (a méltatások itt letölthetőek), valamint a háziverseny eredményhirdetése is most történt meg. (eredmény itt letölthető)

Még egyszer a túráról ...

2010.
05.03
Szombaton (május 8.) délután 14 órára szeretettel várnak minden túrázni, természet fotózni, kirándulni szerető, felnőttet és gyereket a Gyótai Pálma presszóhoz (a bevezető úton, a falu elején jobbról) a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa. A természetvédelmi szolgálat munkatársa vezetésével mód lesz bejárni, a fokozottan védett természeti területet - Gyótai halastavak környezetét. Szakavatott vezető kalauzolásával, a terület rejtett szépségét, állatvilágát lesz módjuk megtekinteni. A most rendelkezésre álló meteorológiai előrejelzések szerint egy kicsit felhős, de alapvetően napsütéses, jó idő várható. A túra nem időjárás függő! A kicsit esőre álló idő ne vegye el a kedvüket, a kísérők ott lesznek a túra induló pontján! Egy esetleges rövid zápor pedig a homokos talajon szinte azonnal eltűnik!