Ülésezett tegnap a Városi Önkormányzat ...

2010.
04.30
Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tegnap délután tartotta ülését. A Testület a megtárgyalt napirendeket elfogadta. Napirenden volt többek között: 2009. évi pénzügyi terv végrehajtásának megvitatása, Marcali Város Önkormányzatának 2010. évi Közbeszerzési Terve, a központi orvosi ügyeleti díjak módosítása, az alapfokú közoktatási intézmények szervezeti átalakításáról szóló döntés megerősítése, a Marcali Óvoda, Általános Iskola és AMI alapító okiratának elfogadása. Az interpellációk során szóba került a Kórház pályázat (nincs új hír), a közvilágítás (módosítani kell a szerződést) és a Város rendezési tervének módosítása (folyamatban). A nyilvános ülést, zárt ülés követte.

Hivatalos a helyszín! Veszprémbe megyünk!

2010.
04.30
Ma reggelre végre megjelent a kolyokkezi.hu –n az adidas Kézilabda Utánpótlás-bajnokság U12 (1997) országos döntőjének helyszíne. 2010. MÁJUS 8-9. –én Veszprémben, a Vetési Albert Gimnázium Sportcsarnokában (8200 Veszprém, Kemecse út 1.) játszunk az Országos Döntőben. Két csapat kivételével megvannak a résztvevők is. (Ma játszzák le Orosházán a Kelet 1 csoport elődöntőjét) Az ismert döntős csapatok: MARCALI VSZSE-UK, DUNAÚJVÁROSI VÁROSI SPORTISKOLA, TOLDI DSE-AUDI ETO KC GYŐR, MOHÁCSI TORNA EGYLET, FERENCVÁROSI TORNA CLUB, DUNAKESZI KINIZSI USE. Szombaton 10:30 –kor kezdünk a Győr ellen. Hétfőn - a további két ellenfél ismeretében – egy kis esélylatolgatásra kérem Fuisz Tanárurat, és természetesen olvasható lesz a részletes menetrendünk is, hétfőn!

Halálos Baleset Kéthely közelében ...

2010.
04.30
Ma délután 68 út Kéthely külterületén eddig tisztázatlan okból Marcali felé halladó Suzuki motorkerékpár letért az útról és egy fának ütközött. Ütközés következtében a motoros életét vesztette, motor kettészakadt. Képek és információ: Horváth Tibor autómentő

A Marcali Turisztikai Egyesület közgyűlése…

2010.
04.29
Ma kora este a Városházán tartották meg a Marcali Turisztikai Egyesület éves közgyűlését. Pápai József az Egyesület Elnöke beszámolt a 2009 –es évről, és ismertette a 2010 év terveit. Ezek között két rendezvényről tett említést. Május elsején a Fürdőben lesz programja az Egyesületnek, ahová várják a lakosságot, továbbá másodszor is megrendezik a Nagypincénél a Marcali Szüreti Mulatságot. Elhangzott szándékukban áll a szállásadókat, és a vendéglátóhelyeket egy meghatározott feltétel rendszer alapján minősíteni. Terveik között szerepel információs táblák elhelyezése a városban. Markhard József tájékoztatta a jelenlévőket a Somogy Megyei Vadásznapról, továbbá a Vadász Íjász versenyről. (2010. május 29-30. Szőcsény).

A közgyűlésen jelenlévő Sütő László adott tájékoztatást a folyamatban lévő beruházásokról. Megtudtuk, a megkezdett projektek: a szálloda, a fürdőben az új medence rendben készülnek. Elmondta, hogy végre egy jogszabály módosítás lehetővé teszi a kétszámjegyű utak mellett a kerékpárutak építését. Ráadásul 85% -os támogatottsággal. Megkezdte a Város az egyeztetést Kéthely községgel, a közös pályázat beadása ügyében, - a szomszéd település pozitívan nyilatkozott az elképzelésről. A leendő kerékpárutat az újlaki elágazóig lehetne megépíteni, a folytatás az már 4 számjegyű út, ahol már a tiltás érvénybe lép. Megtudtuk, elkészültek a Horvátkutat Marcalival összekötő szennyvízcsatorna tervei, ez annyiban érinti a szőlősgazdákat, hogy a hegyen át épülő csatorna kiszolgálásához, egy utat is építenek - szerviz út, de járható lesz autóval – és ez segítheti a borturizmus kiterjesztését, a közúttól távolabb eső pincék esetében.

Buna Gábor egy nagyszabású terv kivitelezéséhez kérte az Egyesület segítségét. A foci VB idejére, egy mini foci bajnokságot terveznek a Künzelsau térre. 11 napon át egy, a téren kialakított pályán lennének a mérkőzések, illetve szabadtéri programok. Az előzetes felmérés és jelentkezés alapján már most több mint 70 háromtagú csapat részvétele biztosított a derbire. Társ főszponzornak kérte az Egyesületet a Tüzépker Zrt. mellé. Az Egyesület támogatta a kérést.