A Marcali esperesi kerület papjai, együtt zarándokoltak Esztergomba- a papság évének fő rendezvényére
2010.
04.16
A papság évének központi rendezvényére közel 1000 pap érkezett az ország minden részéből és határon túlról is az esztergomi Szent Adalbert Központba . A marcali esperesi kerület papjai együtt utaztak az eseményre. Jelen volt Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, teljes létszámban a Magyar Püspöki kar tagjai, valamint határon túli magyar ajkú püspökök is. A találkozó közös imádsággal kezdődött, majd Erdő Péter bíboros köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Raniero Cantalamessa, XVI Benedek pápa személyes küldötte, a pápai ház szónoka tartotta meg lelkigyakorlatos elmélkedésének első részét, amely után 11.30-kor a bazilikában közösen bemutatott szentmise következett. A délután során további elmélkedéssel és a hívek tanúságtételével folytatódott a program, amelyet szentségimádás és a vesperás elimádkozása zárt. A találkozó résztvevői ellátogattak a Bazilika altemplomába és imádkoztak Mindszenty bíboros sírjánál is. Képek. információ: Marcali Plébánia
Utánpótlás labdarugó torna …
2010.
04.15
Balatonkeresztúron rendezték meg ma délután a NUPI program keretében, az U7; U9; és U11 korosztályoknak azt a területi labdarugó tornát, ahol a megyei megmérettetésen való részvétel lehetőségét lehetett kivívni. A kiválasztás, meghívás alapján történik, de az itt elért eredmények figyelembevételével. A tornán Buzsák, Öreglak, Balatonszentgyörgy, Balatonkeresztúr és Marcali ifjú labdarugói vettek részt. Amíg ott voltam sorba nyertük a meccseinket! :-)
BEDŐ FA-HÁZ - Kiváló Építési Termék Marcaliban …
2010.
04.15
Rangos szakmai elismerést, Kiváló Építési Termék védjegyet kapott a marcali székhelyű BEDŐ FA-HÁZ Kft. Az oklevél ünnepélyes átadására 2010. április 14-én, a budapesti CONSTRUMA Nemzetközi Építőipari Szakkiállításon, a Minőség-Innováció-Fogyasztóvédelem című konferencia keretében került sor.
A Kiváló Építési Termék védjegyet a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség kezdeményezésére 2005-ben hozták létre a fogyasztók és a szakma védelmére. A Minősítő Rendszert szakmai szövetségek és állami szervezetek támogatják és felügyelik.
A 2010-ben 21. születésnapját ünneplő, személyre szabott, energiatudatos szemléletű favázas épületeket (családi házak, hétvégi házak, irodaépületek) tervező és építő magyar magánvállalkozást nagy örömmel tölti el munkájának elismerése. A jövőben is arra törekszik, hogy méltó legyen a védjegy viselésére.
|
|---|
























