„Kicsomagolják” a Fürdőt ...
2010.
03.18
Elkezdték lebontani a Városi Fürdőben a téliesítéshez tartozó fóliákat, és más eszközöket. Az átlagosnál hidegebb tél, az első gyors felmérés alapján, láthatóan nagyságrendekkel kisebb a fagyási kárt okozott. Az elmúlt télen minden medencében vizet hagytak, illetve a kisebb „átfagyástól” veszélyeztetett medencékben, meleg víz hozzáadásával a fagyást megakadályozták.
Czimmerman Árpád a Fürdő Igazgatója elmondta: a tegnapi napon kitűzték a geodéták az új medence helyét, és elkezdték a tanmedence átalakítását is. Ahogy megtudtam egy kb. 5 méter magasról induló 3 pályás „hullám” csúszda kerül felállításra. Elkészül hamarosan a hideg vizes kút felújítása, és épül a kapcsolódó vízvezeték. A hatalmas szabadtéren a továbbiakban saját víz felhasználásával biztosítják az öntözést.
Március 28.-án rendeznek egy úszóversenyt a fedettben „Nyuszi Kupa” névvel. Itt bemutatkoznak a marcali úszópalánták is. Nagy az érdeklődés a verseny iránt a környező településekről is. Hagyományoknak megfelelően május elsején megrendezésre kerül az Európa Nap, a Fürdő május 29.-én nyit. Május 30.-án „KÖLÖK PARÁDÉ” néven egy nagyszabású gyereknapi programmal készül a fürdő. Május 31 és június 13 között diák strandfoci bajnokságot szerveznek. A nagy hagyománnyal rendelkező, ez évben 38. alkalommal megrendezésre kerülő Csík Ferenc Emlékverseny közel 300 úszóját és kísérőiket június 6.-án látjuk vendégül. Eldőlt, már biztos, hogy ebben az évben is Marcaliban rendezik meg az Országos úszó Vidékbajnokságot (06.30-07.02). Július 17-18. –án OVB Strandkézilabda kvalifikációs verseny helyszíne a Marcali Fürdő. Itt jegyzem meg előkészületben van, egy a gyerekek részére rendezendő strandkézilabda kupa, augusztus utolsó hétvégéjére. Augusztus 3.-án és 4 . én ismét egy országos jelentőségű úszóverseny helyszíne az uszoda. Úgy látszik megszerettek minket! :-)) Ismét lesz Hagyományőrző Tűzoltóverseny augusztus 14. –én. De még sok más apróbb rendezvénnyel csábítják a vendégeket a Fürdőbe. Most már csak a nyár legyen NYÁR, ha lehet kérnem!
EKF …
2010.
03.18
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programról, láthattak prezentációt városunk felső tagozatos általános iskolásai és e helyszűke miatt, egy másik előadáson a középiskolások. A vetítéssel egybekötött bemutatót a Kulturális Központban rendezték meg Bognár Szilvia (EKF menedzsment) előadásában. Programok!
Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny ...
2010.
03.18
A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány, a Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai Kar, a Bolyai János Matematikai Társulat, és a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium matematika munkaközössége segítségével, a 2009/2010-es tanévben is megrendezi Magyarországon, a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyt. Ezen a versenyen mindenki részt vehet - az is, akinek kettese van matematikából -, a könnyebb és nehezebb feladatok együtt mindenki számára sikerélményt biztosítanak. A verseny elsődleges célja, hogy népszerűsítsük a matematikát. Legyen a verseny időtartama a matematika ünnepe szerte Európában! Ma 10 órakor a Noszlopyban is kiosztották a feladatlapokat és elkezdték a gyerekek a versenyt.
A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyre három éve neveznek iskolánk 2., 3. és 4. osztályos tanulói. A feladatsorokat, melyeket a versenybizottság küld 45 illetve 60 percig oldhatják meg a gyerekek. A kódlapok értékelése központilag történik. Megyei és országos eredménylistát tesznek közzé. A mai versenyen a 2. osztályosok közül 18, a 3.-4. osztályosok közül 19 fő vett részt. A Kenguru Matematikaversenyen iskolánk tanulói közül az előző években is többen szerepeltek eredményesen. Információ: Magyar Vendelné























