Büntető feljelentést tesz a sávolyi Balatonring befektetője ...
2010.
02.26
Egy, az autó- és motorsportban érintett, valamint a Zsámbéki medence ingatlanfejlesztői állnak a Grupo Milton elleni lejárató kampány mögött, meg akarják akadályozni a pátyi és a sávolyi beruházást - mondta Kovács Bence János, a cégcsoport vezetője.
A sajtótájékoztató előzménye az volt, hogy hétfő óta az Index nevű portál több cikkben ismertette a cégvezető múltját, illetve azt, hogy a Pénzügyminisztérium nem támogatta a Balatonring állami hitelgaranciáját, a kormány mégis áldását adta rá. Három civil szervezet - a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország - szerdán arra kérte a miniszterelnököt, hogy függessze fel a Sávoly Motorcentrum Kft. részére megítélt 15,3 milliárd forint Magyar Fejlesztési Banki (MFB) hitel, és 20 milliárd forint költségvetési támogatás kifizetését.
Lejátszotta a zsarolásról készült hangfelvételt
A más néven sávolyi Balatonring-ként ismert beruházás egy olyan cég érdekeit sérti, amely az autó- és motorsportban érdekelt - mondta Kovács Bence János. Ez a cég 30 millió forintot akart megszerezni tőle, előbb a maga, majd egy ma parlamenten kívüli, de a mostani választásokon oda igyekvő párt részére, amelynek honlapján is olvasható, hogy ellenzi a két beruházást. A zsaroló szöveget, amelyben a pénz ellenében a sajtóhadjárat leállítását ígérték, a tájékoztatón lejátszották, illetve írásban is a sajtó rendelkezésére bocsátotta a cégvezető.
A befektető nem hagyja magát zsarolni
Sávolyon eddig 7,4 milliárd forintot ruházott be a Milton közművekbe, a teljes magyarországi beruházása pedig 280 millió euró volt tavaly. Az említett hitelre, és garanciára azért van szükség, mert a válság miatt másképpen nem lehet hitelhez jutni - ismertette cége helyzetét Kovács Bence János. A pátyi beruházás - golfpálya, illetve lakások és egyéb létesítmények - pedig a Zsámbéki medence régebb idő óta ott tevékenykedő ingatlan fejlesztőit sérti - mondta, hozzátéve, hogy a két beruházás elleni támadást egy közös agytröszt vezényli. A zsarolás miatt Kovács Bence János büntető feljelentést tesz, és kijelentette: nem hagyja magát zsarolni. Forrás:metropol.hu/MTI
Kikaptunk az edzőmeccsen …
2010.
02.25
Nem sikerült a serdülő csapat sikerét megismételni a felnőtt csapatunknak. A bajnokságban „szabadnapos” – hétvégén nincs meccsünk – felnőtt együttesünk kikapott az edzőmérkőzésen a Nagykanizsai Izzó SE csapatától. Eredmény: Marcali VSzSE – Izzó SE Nagykanizsa 27 -31 (14-16)
Győzött a serdülő csapatunk :-))
2010.
02.25
Amikor megérkeztem a Sportcsarnokba, és megláttam az ellenfelet, magamban leírtam a meccset … elnézést kérek érte lányok! Magasabb, erősebb, idősebb lányok … Én megijedtem, Ti nem! Nagyszerű mérkőzést láthattam, ahol remekül játszott a Marcali VSzSE serdülő csapata, az Országos Serdülő Bajnokság rájátszásban. A csapat az U12 –es lányokból és a serdülőben tovább játszó, néhány idősebb lányból tevődik össze. Az U12 négy nagyon nehéz mérkőzést játszott kedden Nagykanizsán, de nem láttam fáradságot a lányokon. Lefutották a Nagykanizsát. Gratulálok! Eredmény: Marcali VSzSE – Izzó SE Nagykanizsa 18-16 (12-8)






















