Áll a bál a Bóbitában …

2010.
02.19
Ma a Bóbita (Katona József u.) Óvodában jártam délelőtt, a farsangi mulatságon. Ahogy már megszokhattam, a gyerekek nagyszerű jelmezekbe öltöztek és nagyon élvezték a farsangi mulatságot. A tízórai is süti volt, tehát panasz nem lehetett. A kicsit csendesebbek a kiscsoportosok voltak, akik megszeppenve figyelték a nagyok bulizását, de hamar feloldódtak ők is, és csatlakoztak a tánchoz. Sok nagycsoportosnak az idei az utolsó ovis farsangja, jövőre majd a suliban folytatódik ez a nagyszerű hagyomány.

Elfogadták a költségvetést …

2010.
02.18
Ma tárgyalta a Város Önkormányzata, Marcali 2010. évi költségvetését. A testület vitát követően, 10 igen és 7 nem szavazattal elfogadta a büdzsét. A napirendek között szerepelt még ma, az utcanév változtatásokról szóló javaslat, amit a jogi bizottság javaslatára a testület levett a napirendről. Több bizottság munkáját vizsgálta a Testület, a beszámolókat elfogadták. Elfogadták a Berzsenyi Dániel Gimnázium 5 éves munkájáról szóló beszámolót is. Kiírták a középiskolák igazgatói pályázatait. Döntöttek térítési díjakról és a közfoglalkoztatásról. Megválasztották a Szavazatszámláló Bizottságokat. Rendeleteket módosítottak.

Sikerült a továbbjutás …

2010.
02.18
Emlékezetes nap lesz a mai, a Mikszáth DSE kilencéves lány szivacskézilabdásainak. Pék Evelin a csapat edzője sem fogja egyhamar elfelejteni, a jelenlévő szülőkkel, szurkolókkal együtt. Na de szerencsére jól végződött a nap, és ez a fontos. Megyei döntőt játszottak a gyerekek, tét a továbbjutás a régiós döntőbe. A Nagyatád és Marcali mellett a házigazda Balatonszemes volt a részvevője a tornának. Másodikként jutott tovább a Mikszáth DSE, a Nagyatád mögött – teljesen megérdemelten nyerte pontveszteség nélkül a tornát! – a második helyen. De mindez a délután legvégén az utolsó mérkőzésen dőlt el. Eredmények: Balatonszemes – Nagyatád 7-11 | Nagyatád – Mikszáth 9-7 | Mikszáth – Balatonszemes 13-14 | Balatonszemes – Nagyatád 10-15 | Nagyatád – Mikszáth 9-5 | Mikszáth – Balatonszemes 11-5. Első a Babai József DSE, Nagyatád 8 ponttal, második a Mikszáth DSE 2 ponttal (jobb gólkülönbséggel), harmadik a Balatonszemes KSE 2 ponttal. Lenne még véleményem … de az nem a „pártatlan szemlélő”, hanem a szurkoló véleménye … Maradjunk annyiban … minden jó, ha vége jó! És még egy megjegyzés… ha megnézik, a képeket igazat adnak nekem, ezek a lányok küzdeni már megtanultak és az elszántsággal sincs baj!