Sportköltségvetés ...

2010.
02.24
Múlthéten, csütörtökön 10-7 arányban elfogadta a Testület, Marcali Város 2010. évi költségvetését, benne a sportra fordítható keretet. Kőrösi Andrást az Ifjúsági és Sport Bizottság elnökét kertem arra, hogy adjon számunkra egy részletes tájékoztatást a lehetőségeinkről.


A főszámot már ismerem, és örömmel konstatáltam, hogy nem csökkent jelentősen a Város sport és tömegsport célokra szánt keret. Nehéz küzdelem volt?

Az Ifjúsági és Sport Bizottság 2010. januári ülésén foglalkozott és tárgyalta meg a város költségvetését. Az ülésen a bizottsági tagokon kívül több testnevelő és sportvezető is részt vett. Úgy gondolom, hogy – ütköztetve a különböző álláspontokat és érdekeket – arányait tekintve hosszabb távra is elfogadható, megalapozott és vállalható, egyhangú, javaslatot terjesztettünk a Képviselő Testület elé, amit a testület elfogadott.

Összességében – a tavalyi évhez viszonyítva – 1,5-2 millió forinttal  kevesebb összeggel gazdálkodhat a város sportja, viszont azt a tényt figyelembe véve, hogy az MVFC a megyei I. osztályban szerepel a 2009/2010-es bajnoki évben, az anyagiakat tekintve nagyobb mozgástér áll rendelkezésre. Ezáltal kimozdulhattunk a már több éve (jogosan) igényelt finanszírozási holtpontról.

Vegyük sorra …  Sokszor beszéltünk róla, én is több alkalommal jeleztem Feléd véleményemet: sokallottam a felnőtt csapatra fordított összeget, nehezményeztem a csapat eladósodását.  A megyebajnokság középmezőnyében tanyázik csapatunk, szezon közben nagy a játékos mozgás… Hogy látod ma a csapat helyzetét? Úgy tudom, összességében közel 4 millió forinttal kisebb pénzből gazdálkodhatnak ebben az évben.

Elöljáróban el kell mondani az MVFC NB-III-as csapat anyagi hátteréről, hogy a vezetés hosszú évek óta 14-15 millió forintos igénnyel számolt a költségvetése összeállításánál. Az önkormányzati támogatás 10 millió forint körül alakult, az ígért szponzori támogatás az esetek nagy részében nem érkezett meg. A csapat „eladósodása” többek között ennek is a következménye.

Nem kapott elég hangsúlyt az elmúlt hónapokban, de örömmel számolok be róla, hogy az MVFC - egy közüzemi számlareklamációt kivéve,- a Képviselő Testület által kijelölt bizottság 2009. június 30-i megállapítása szerint fennálló több mint 3,2 millió forintos kötelezettségét (kölcsön, utazási költség, közüzemi számlák) takarékos és előrelátó gazdálkodással nullára futtatta.

Jelenleg az MVFC-nek nincs adóssága, amit régen nem mondhattunk el az egyesületről.

A megyei I. osztályban szereplő MVFC 2010. évi költségvetése 6,696 millió forint, ami ugyan jóval kevesebb az igényelt 9,1 millió forinttól, de elképzelésünk szerint biztosított az anyagi háttér az együttes jó szerepléséhez. A javaslatunk kialakításánál figyelembe vettük, más ugyanebben az osztályban játszó együttesek költségvetését. Továbbra is az a határozott véleményem, hogy előrelépés ebből az osztályból hosszú távú, stabil szponzori támogatás hiányában – csak önkormányzati finanszírozással – a jelenlegi városi sportszerkezet fenntartásával nem lehetséges.

Az őszi szezonban csapatunk 50 %-os teljesítménnyel (5 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség) a tabella 10. helyét foglalja el, 4 ponttal lemaradva az 5. helyezettől. Az MVFC vezetősége – mint minden egyesületünk és szakosztályunk – szabad kezet kap a játékoskeret, a csapat összeállításánál.

Értesüléseim szerint a távozók saját akaratukból hagyták el az egyesületet, mert nem azonosultak azokkal a célkitűzésekkel, amit az önkormányzat, a közönség joggal elvárt volna.

Jelenleg a felkészülés közepén tartunk, én bízom a vezetésben, a jelenlegi játékosokban, és azt várom a csapattól, hogy a tabella első felében végezzenek, és minden mérkőzésen teljes odaadással küzdjenek.

Kézilabda … Ismereteim szerint a kért juttatást megkapta a szakosztály. Minden rendben? Az utánpótlás arányában egy jelentősebb támogatásban részesül ismereteim szerint. Kérlek részletezd számunkra az okokat. (Aminek személyesen nagyon örülök!)

Az eredeti elképzelésünk szerint a női kézilabda szakosztályunk a kért költségvetési támogatást (15 millió Ft) teljes egészében megkapta volna, kifejezve ezzel az Ifjúsági és Sportbizottság elismerését az itt folyó áldozatos munkáért. A jóváhagyott költségvetés szerint közel 2 millió forint megemelt összeggel gazdálkodhatnak, ami összességében 14,666 millió forinttámogatást jelent.

Úgy gondolom, már évekkel ezelőtt szükség lett volna a javadalmazásuk megemelésére, hiszen a csapat (ideértve az utánpótlás korosztályt is) hozzáállásával, eredményeivel, küzdeni tudásával példaképül szolgál, de a város teherbíró képessége, a kialakult sportszerkezet jelenlegi sokszínűsége nem tette lehetővé ezt számunkra

Kosárlabda … A táblázatban amit Tőled kaptam  az elmúlt évhez képest növekedés látszik, ugyanakkor a szakosztály igénye nagyobb volt, amit a testület nem támogatott.

Egy minimális növekedéssel fogadtuk el a férfi kosárlabda szakosztály 2010.évi költségvetését. Látni kell azonban, hogy a felnőtt és utánpótlás csapat 2010. évi költségvetés tervezetében az utazási költségek az összes kiadás több mint 1/3 részét teszi ki. Ez azt jelenti, ha itt sikerül spórolni, több marad a működtetésre, az egyébként eredményesen, jól működtetett utánpótlás csapatok versenyeztetésére. A nagy távolságok miatt bérelt buszokkal megoldhatatlan feladatot jelent számukra a mérkőzésekre való eljutás.

Ezen alapvetően változtat, és ezt vettük figyelembe a költségvetésük elfogadásánál, hogy lehetőség nyílik 2010. évben pályázat keretében egy 20 + 1 fős kisbusz beszerzésére a Marcali Kistérségi Többcélú Társaság részéről

Birkózás, sakk, küzdősport férfi kézilabda,… ahogy látom mindenki megkapta amit kért, néhány esetben kicsit több, vagy kevesebb ősszeg áll a sorok végén.  Amiben viszont  abszolút pozitív az elmozdulás, az úszás. 420 ezer forintot kaptak erre az évre.

Kezdeném a küzdősport szakosztállyal. A szakosztályvezetővel való előzetes egyeztetés után – mivel taglétszámuk közel felére csökkent és a megmaradt tagjaik a felnőtt korosztályhoz tartoznak – döntöttünk a 2009-es költségvetésük kb. 50 %-os csökkentése mellett. (175eFt).

A férfi kézilabda szakosztályunk csapata a 2009/2010-es bajnoki szezonban nem indul. A szakosztály továbbra is működik, 2010-re a csapatépítést tűzte ki célul. A kért támogatást a Vass Vince emléktorna megrendezésére, edzőmérkőzések biztosítására, felkészülésre kívánják fordítani. (97eFt)

A birkózó szakosztályunk is egyértelmű nyertese a költségvetésnek, mint kiemelten támogatott terület. 2010-es évben az utánpótlás nevelést, a kistérségi sport megújítását célozta meg. A „Birokra magyar” Program a Marcali Kistérség településeiről indult, ma már e marcali kezdeményezés keretében területi, regionális és országos versenyeket rendeznek. A szakosztály eredményesen vesz részt a Magyar Birkózó Szövetség országos verseny rendezvényein. A szakosztály vezetésének nagy érdemei vannak abban, hogy a szőcsényi Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolában birkózás sportágban emelt szintű testnevelési tagozat indul, megfelelő létszám esetén a 2010/2011-es tanévben.Kiemelkedő munkájuk elismerése is az a közel 3,3 millió forint, amivel a költségvetés támogatta a birkózó szakosztály 2010.évi feladatait.

A MVSZSE sakk szakosztálya az egyik legszervezettebb, leghatékonyabb és legjobban dolgozó szakosztályunk. Sok gondot fordítanak utánpótlás bázisuk kiszélesítésére, ifjúsági játékosaik saját nevelésűek. A 2010-es költségvetésük 708 e.Ft és ennél az összegnél már kicsit előre is tekintünk, megteremtve ezzel a továbblépés lehetőségét.

Úgy ítélem meg, hogy az úszás területén nagy lehetőségeink vannak mind a tömegsportban, mind a versenysportban. Ezt célozza meg a sportköltségvetésben az a  407 e.Ft, amit a képviselő testület szavazott meg az úszósport számára, mely növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. Jelenleg a Városi Fürdő és Szabadidő Központban két úszóegyesület működik, így ez a javadalmazás megoszlik közöttük. A jövőben mindenképpen célunk a párhuzamos finanszírozás megszüntetése.

Bántó szándék nélkül! a többiek … a tenisz,  a kerékpárosok, a roncsderby szakosztály a lovasok mind-mind pozitív „nyertesei” a költségvetésnek. De jelentős összeg lett elkülönítve a tömegsportra és a sportpályázatokra.

A szabadidő és tömegsport területén eddig is jeleskedő kerékpáros és tenisz szakosztályunknak megnőttek a lehetőségei az ez évi költségvetésükkel. Úgy gondolom, hogy a teniszezőink az eddigi rendezvényeik megtartásán és a versenysportban való jó szereplésen kívül egyre több tanulónak tudják biztosítani a minőségi teniszoktatást (301e.Ft).

Kerékpárosaink az eddigi rendezvényeiket tudják kiszélesíteni, valamint a versenyeztetésben is bővülnek a lehetőségeik.

A roncsderby és lovas szakosztály 2010-es költségvetésével – elismerve kiváló teljesítményüket – elsősorban kiadásaikon szeretnénk csökkenteni, mert nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ők a város teljes sportköltségvetését is könnyedén el tudnák költeni.

A tömegsport területén az az elképzelésünk, hogy kiemelten támogatjuk azokat a rendezvényeket, amelyek hétről-hétre nagy tömegeket mozgatnak meg. (Pl. városi teremlabdarúgó bajnokság..)

Utánpótlás Központ … Igazolják az eredmények a létjogosultságát.  Mire számíthatnak ez évben?

Kiemelt figyelmet fordítottunk az Utánpótlás-nevelési Központ költségvetésére. 2010-ben mind a tavaszi, mind az őszi szezonban teljes körű lesz a foglalkoztatás a kézi és a kosárlabdában is, és ez jelentősen megnöveli a költségeiket. Ennek megfelelően a 2,91 millió forintos ez évi költségvetésük nagyon közel áll az igényelt összeghez, hozzájárulva ahhoz a célhoz, hogy mindegyik sportágban, valamennyi korosztályos csapatunkat eredményesen versenyeztessük a tornákon és a szakszövetségi versenyeken.

Köszönöm az interjút!