Interjú Bodrogi Csabával ...
2010.
08.25
Kedden délelőtt kerestem fel irodájában Bodrogi Csabát, a Marcali Szakképző Iskola igazgatóját, és a tanévkezdésről kérdeztem.
Minden évben az egyik legfontosabb kérdés a közép- és alapfokú iskolákban, hogy hány osztály indul. Az oktatási törvény a tanulólétszám meghatározásával korlátozza a kislétszámú csoportok indítását. Ha nem éri el a tanulólétszám a törvényben előírt számot, csak részben finanszírozzák az oktatást. Első kérdésem éppen ezért arra vonatkozik, hány osztályt tudnak indítani a 2010/2011-es tanévben?
A korábbi évekhez hasonlóan a szakmai évfolyamokon két új osztályt, valamint két szakiskolai 9. és egy szakközépiskolai 9. osztályt tudunk indítani. Ebben a tanévben az előrehozott szakképzési formát – ez az ún. alternatív szakképzés - a női szabó szakmában egy szakmai csoporttal valósítjuk meg. (Az alternatív szakképzés három éves képzés, ennek során párhuzamosan történik a kompetencia alapú elméleti oktatás és a gyakorlati képzés.) 87 szakma van az országban, amelyeket előrehozott szakképzésben lehet oktatni, a mi oktatott szakmáink zöme ilyen, s így a jövőben több osztályt is indítunk ebben a képzési formában. A szakiskola 9. osztályával együtt tanulják majd a közismereti tárgyakat. A gyakorlati képzés a saját tanműhelyünkben történik. Bár a könnyűipar kivonult a városból, de a Maryllának van egy csoportja. A cég igényt tart szakmunkásokra, ezért úgy tervezzük, hogy váltva, egyik évben bőrdíszműves, a másik évben női szabó szakmában, indítjuk el a képzést. A szakmát kitanuló lányoknak így egyik lehetősége a vállalkozás, a másik, mint varrógéphez értő embereknek, a Marylla.
Nagyon sikeres volt a pék-cukrászképzés, ebben a tanévben is indul ez a szak?
Az egyik szakmai osztályban gépi forgácsolók és mezőgazdasági gépüzemelő, gépjavító szakmások lesznek, a pék-cukrászok pedig egy egész osztályt alkotnak. A pék – cukrász szakma nagyon népszerű lett. Tárgyalunk Septe József úrral is arról, - ő többek közt a Balaton Kenyér Kft. tulajdonosa is -, hogy Komlóról hozna ide gyerekeket, hiszen az ottani szakember - utánpótlás nem megoldott. A komlói gyerekek marcali kollégisták lennének, a gyakorlati képzést pedig otthon végeznék. Ennek megszervezésében már van tapasztalatunk, hiszen gyermekeink évek óta Nagyatádra járnak cukrászüzemi, a Balaton Kenyérgyárba pedig péküzemi gyakorlatra.
Felnőttképzés?
Jelenleg, sajnos, nincs jelentkező a mi szakmáinkban. Tavasszal nagyon sikeres CNC- forgácsoló képzést fejeztünk be a Munkaügyi Központtal közösen. Ez nagyon drága képzés, a Munkaügyi Központ támogatása nélkül nehezen finanszírozható. Sajnos, a munkaerőpiacon most még bizonytalanság van, nem ismertek a prioritások, ugyanakkor ezt az oktatási formát évközben is elindíthatjuk, hiszen nem feltétel a szeptember elsejei kezdés.
Az iskolának hány tanulója van?
310 – 320 fő, de ez szeptember végére gyarapodni fog. Az elmúlt tanévben is húsznál többen kérték át magukat iskolánkba. Más városokba, más iskolákba jelentkeztek, de később úgy döntöttek, inkább nálunk tanulnak. Ezek a gyerekek általában nem bírják a kollégiumot, a távollétet, hiányzik nekik az otthon megszokott gondoskodása. Szívesen látjuk őket. Mi továbbra is arra törekszünk, hogy a marcali és Marcali környéki gyerekek nálunk tanuljanak. Ne menjenek idegenbe. Célunk, hogy minél több gyerek maradjon a városban, és minél több szakembert képezzünk a helyi üzemeknek.
Most, hogy ekkora kereskedő cégek vannak a városban, és jönnek újabbak, felmérjük annak a lehetőségét is, hogy kereskedelmi eladó képzést indítsunk. A SPAR és a TESCO támogat bennünket ebben a szándékunkban. Úgy véljük, az előzetes felmérések alapján, hogy egy teljes osztályt is tudnánk jövőre indítani. Több marcali vállalkozó is jelezte, hogy szakács szakmában is elkezdhetnénk a képzést, ez ügyben még a lehetőségek felmérésénél tartunk. Továbbá felvetődött a villanyszerelő szakma újbóli képzése is, a helyi villanyszerelő vállalkozókat az év során megkeressük, felmérjük igényüket. A városban is, de a kistérségben is, nagyon sok felújítási, szabványosítási munkát kell majd elvégezni, ehhez szakemberek kellenek. Ebben, reméljük, az E-ON is partner lesz.
Sikerült-e elvégezni nyáron a karbantartási munkákat?
A tisztasági festések elkészültek a szociális helyiségekben. A folyosókat is fel tudtuk újítani sok helyen, ill. van két nagy termünk, amiket évek óta szerettünk volna rendbe tenni, idén nyáron ez sikerült. Közmunkaprogramban, a város segítségével, három ember dolgozott nálunk, nekünk csak az anyagot kellett biztosítani. Az épület külső felújítását nem tudtuk megvalósítani a beázások miatt, viszont a vadszőlőt már részben eltávolítottuk, a héten pedig teljesen leszedjük. Tönkreteszi a tetőnket, hiába szép, nem tartható meg a továbbiakban.
Az oktatói létszám teljes?
Majdnem. Sajnos nem találunk gépészmérnököt, s itt ragadom meg az alkalmat, hogy hirdessem: gépészmérnök képzettségű tanárt keresünk, akár másodállásban is.
Köszönöm az interjút!



