Marcalinak lenni

Rendhagyó módon most nem egy konkrét eseményről, témáról írunk Önöknek, amely csupán tájékoztat. A következő írást gondolatébresztőnek szánjuk, amellyel kapcsolatban Ön is elmondhatja, leírhatja véleményét. Egy képzeletbeli sétát tettünk Marcaliban, és leírtuk, amit különböző emberektől hallottunk, vagy mi láttunk, éreztünk. Kérjük, írja meg nekünk véleményét, (Marcali Hírek, Marcali, Pf. 107) mert mi (és biztosan más is) kíváncsiak vagyunk arra, hogy Ön mit gondol a városról, ahol él.

A hozzánk elküldött észrevételeket, problémákat, gondolatokat továbbítjuk az illetékeseknek, és a kővetkező, vásári számunkban közzé tesszük. A célunk nem a bíráskodás vagy éppen a dicsérgetés, csupán úgy érezzük, Önöknek kevés alkalmuk nyílik arra, hogy nagy nyilvánosság előtt elmondják véleményüket. Talán éppen ezért van, hogy sokszor mástól várjuk, hogy megtegyék, amit mi is megtehetnénk, és kimondják, amit mi is kimondhatnánk.

Lakodalmas zene, kolbászillat kürtös kalácsillattal keveredve, kedves arcú idős emberek saját kertjükben szedett zöldségekkel. Hangulatos hellyé tud változni ez a kopár piactér péntekenként, ilyenkor jó ide kijönni. De sajnos, amikor eltűnik a forgatag, csak a szemét marad, és a kongó, szürke üresség, pedig ide városközpontot ígértek, üzletsorokkal. Na mindegy, szép házak már vannak, talán az étterem sem hiába épült. De vajon miért van olyan érzése az embernek, hogy itt minden olyan össze-vissza?

A város központja felé haladva építkezéshez érünk. Nem, nem tud róla pozitív dolog az ember eszébe jutni. Csak az, hogy már nagyon régóta épül, és a harmadik vállalkozó veselkedett neki a befejezésnek. A csődöket persze majd mi fogjuk megfizetni, illetve az, aki lesz olyan bátor, és lakást vesz itt, mert bátorság kell több mint 170 ezer forint kifizetéséhez egyetlenegy négyzetméterért.

Ha még soha nem jártunk volna itt, biztosan csodálkoznánk, hogy egy Penny Marketbe botlunk a város központjában. Nem valószínű, hogy azt gondolnánk, a centrumba települt "filléres bolt" fellendítette a város gazdasági életét.
Marcaliként tudjuk is, hogy egy nagyáruház szűnt meg a Penny nyitása után nem sokkal. Nem baj, de így legalább kényelmesen vásárolhatunk.

Miután átbukdácsoltunk a Mézes Mackó felőli járdán, elénk tárul a fő utca. "Sztálini barokkos" társasházaitól, omló vakolatú múlt századi épületeitől nem lesz mediterrán hangulatunk. Ez csupán az üzletháznál ugorhat be, amikor eszünkbe jut, hogy valaki annak titulálja, mert a látvány inkább egy finn kórházhoz hasonlít. Vagy némethez?

A szökőkutat is megígérték, és még mindig csak gaz nő a helyén. A buszmegálló azért elkészült, illeszkedik is a látványba, csak az ember ázik el alatta, ha esik az eső. A városnak ezen a részén mégsem ez a legelkeserítőbb, hanem a hónapok óta üres Rákóczi Vendéglő, ahol egykor sokan költötték el ebédjüket.

Ha már az épületekben nem is, legalább a virágokban gyönyörködnénk, de a cigarettacsikkekkel tarkított, gazzal benőtt virágágyások adják meg ezt az élményt. Egy bokor, egy fa, egy felkopaszodott, satnya virág, egy szál gaz, egy csokipapír. Változatos és színes a látvány, az biztos. Nem is lehet csodálkozni, ha valaki teljes nyugalommal eldobja a szemetet az utcán. ,

A kórház felé indulva betérhetünk az üzletsorok boltjaiba, persze csak, ha szeretjük az olcsóságot. Márkás boltot ugyanis már nem találunk. Az utca sarkán újabb üresen álló épület, a volt Ford szalon kéken csillogó üvegei mögött ugyanolyan nagy az üresség, mint a piactéren, pedig annak idején nagy felhajtás volt az átadásakor.

És elérkeztünk Marcali milleniumi parkjához, amelyről már korábban is szót ejtettünk. A gödörben már nincsen por, valami más van helyette: csúszós, ragadós, végtelen sár

 
Vágó Zoltán 1998 - 2002