
Labdarúgó NB I/B - 17. forduló
Hévíz
Jó iramú, kiegyenlített, de a kapukra kevés veszélyt jelentő játék
után a 20. percben Sallai Tibor iszonyatos erejű, tíz méterről leadott
lövését Erdélyi Miklós óriási bravúrral mentette. Ezután a hazaiak első
kapura lövésükből egy gyors támadás végén vezetést szereztek, majd Koplárovics
Béla, a huszonötödik NB I B-s mérkőzésén egyéni alakítás után klasszisokat
idéző gólt lőtt.
Pusztai László a szünetben jelentősen átszervezte csapatát, s azután
a zöld-fehérek harmadik kapura lövése is gólt eredményezett. A két csapat
eddigi hévízi hagyományainak megfelelő eredmény született, de a vendégek
egy percre sem adták fel a mérkőzést.
A második félidőben folyamatosan rohamoztak, s a befejezés előtt Sallai
Tibor bombalövésénél az utánpótlás-válogatott kapus brillírozott. Bár
több alapember hiányzott mindkét oldalon, két jól felkészített és szervezett
csapat izgalmas, sportszerű és egyértelműen döntetlen felé hajló találkozóján
a szerencsésebb együttes győzött.
Így játszottak
Hévíz, 1000 néző. Vezette: Szabó Zs. (Kispál, Ring).
Hévíz: Erdélyi - Rehák, Lázár, Zugor, Stieber - Győrfi, Czafit, Kutasi,
Fonnyadt - Szőke P., Koplárovics. Szakmai igazgató: Pusztai László.
Industrie FC Marcali: Németh V. - Soós, Abadi, Bozsó - Máté, Makszimics,
Buzás, Sallai, Duli - Kozarek, Reinaldo. Vezetőedző: Menczeles Iván.
Csere: Fonnyadt helyett Purt T. (a szünetben), Kutasi helyett Kónya
(a 74. p.), Szőke P. helyett Cupik (a 78. percben), illetve Kozarek
helyett Piri (a szünetben), Bozsó helyett Kovacsevics (a 60. p.), Duli
helyett Ábrahám A. (a 78. percben).
Gólszerzők:
Szőke Péter a 27. percben Kutasi jobb oldali beadásából tíz méterről
a bal felső sarokba emelt (1-0).
Koplárovics a 32. percben vendégszöglet után saját térfeléről indulva,
ötvenméteres labdavezetés után, kicselezve Mátét, húsz méterről a jobb
felső sarokba csavarta a labdát (2-0).
Buzás a 40. percben tizenegyesből félmagasan a bal sarokba lőtt (2-1).
Rehák a 66. percben öt méterről emelt a kapuba (3-1). Ábrahám A. a
80. percben
Reinaldo fantasztikus csele és átadása után öt méterről lőtt a jobb
sarokba (3-2).
Sárga lap: Stiebel (Kozareket terítette le) a 20., Reinaldo (Stiebelt
vágta fel) a 33., Kovacsevics (reklamálásért) a 66. percben.
Szögletarány: 2-6 (1-3)
Pusztai László: - Nagyon szervezett és jó Marcali ellen igen értékes
három pontot gyűjtöttünk be, jó időben rúgtuk a góljainkat. Kellemes
színfolt volt számomra a kezdőként új embernek számító Szőke Péter és
Győrfi István teljesítménye.
Menczeles Iván: - Küzdelmes mérkőzésen úgy gondolom, saját magunkat
vertük meg. Ebben az osztályban ilyen három gólt nem szabadna kapnunk.
fel

Kézilabda NB I/B - nők
Tolna-Marcali VSZSE 23-20 (12-10)
Tolna, 400 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos.
Marcali VSZSE: Bödör - Utasi 4, Müller M. 2, Balogh M. 3, Mészáros
1, Kovács J., Milinte. Csere: Kerner (kapus), Tóth M. 9 (5), Nagy K.
1. Edző: Tóth István.
A bajnoki szezonban eddig veretlen Tolna otthonában vendégszerepelt
a somogyi együttes. A marcaliak ezúttal nem álltak messze a bravúrtól.
A Tóth István edző vezette hölgyek kitűnően védekeztek, így végig esélyük
volt a pontszerzésre.
A 43. percben hármas emberelőnyben kézilabdáztak a hazaiak, sőt Mészáros
Anitát harmadik kiállítása miatt ki is zárták a játékból. A kínálkozó
lehetőséget kihasználta a tolnai csapat. Bár a befejezés előtt még sikerült
az egyenlítés a marcaliaknak, a végjátékban a Tolna szerencsés győzelmet
aratott.
Izgalmas, fordulatos találkozón a kritikus pillanatokban jobban összpontosító
tolnaiak - a hazai vélemények szerint is - az utóbbi idők legjobb ellenfelét
késztették megadásra.
Az eredmény alakulása: 12. perc: (6-4), 23. perc: (8-8), 34. perc:
(14-11), 42. perc: (14-16), 54. perc: (20-20).
Samu László
fel

Opel-Fag kupa 2002 Somogy megyei férfi kosárlabda-bajnokság
Honda Lucz KK- Marcali VszSE II. 87-66 (17-17, 24-19, 27-17, 19-13)
Vezette: Mihályfalvi, Csapó.
Legjobb dobók: Antalics (26), Tavas G. (16), Hernesz (14/6), illetve
Kondás (22/15), Horváth P. (14/9), Szíva (12/3), Csobod (11).

MARCALI teremlabdarúgó bajnokság
A 4. és az 5. forduló eredményei:
Szőlőskert-Boronka 5-4; Önkormányzat-Rallye Cross Team 3-1; Szőlőskert-Mikszáth
BK 6-3; Boronka-Rallye Cross Team 9-2; Takács Sütöde-Mikszáth BK 3-2;
Öregfiúk-Vén FSZK 5-0; Takács Sütöde-Nevada Bár 2-7; Öregfiúk-Helvécia
Étterem 5-1; Vén FSZK-Nevada Bár 2-6; Tóth Tranz-Helvécia Étterem 10-1.
MEGYEI III. OSZTÁLY
MARCALI CSOPORT
Ifjúságiak
Az őszi végeredmény:
1. Balatonlelle SE II. 11 8 1 2 57-15 25
2. Marcali Vállalkozók SE 11 8 - 3 41-16 24
3. Balatonújlak 11 7 2 2 36-13 23
4. Balatonfenyves 11 7 - 4 44-18 21
5. Balatonberény 11 7 - 4 40-18 21
6. Kiskorpád 11 6 1 4 34-33 19
7. Ordacsehi 11 5 2 4 23-22 17
8. Táska 11 4 - 7 26-54 12
9. Mesztegnyő 11 3 1 7 27-36 10
10. Szőlősgyörök 11 3 1 7 25-34 10
11. Horvátkút 11 2 - 9 20-46 6
12. Somogyjád 11 2 - 9 21-73 6
Kézilabda utánpótlás bajnokság, ált. isk.
7-8. osztály, lányok
2001. november 17. Kéthely, ált. iskola csarnoka
Mesztegnyő-Kéthely 11-2 (7-2)
Marcali Noszlopy-Balatonszárszó 17-11(7-3)
Marcali Noszlopy-Mesztegnyő 9-14 (4-7)
Kéthely-Balatonszárszó 10-15 (3-9)
Országos serdülő bajnokság, lányok
2001. november 18. Marcali Sportcsarnok
Marcali VSZSE-Ferropatent Szekszárd 23-30 (8-9)
fel

2001. november 18., vasárnap
Hévíz-Marcali 3-2
Pápa-Lombard 0-3
1. Celldömölk 37; 2. Marcali 32; 3. Lombard 31;4. Siófok 31; 5. Pécsi
MFC 31;6. Kaposvár 28; 7. Hévíz 26; 8. Bükfürdő 22 ;9. Sz.batta 21;
10. Pápai ELC 18;11. Nagykanizsa 9; 12. Dorog 0;

Újabb skalpot szereztek a tolnaiak
Női kézilabda NB I/B
Tamás Kornélia (balról) öt góllal vette ki részét a
tolnaiak újabb hazai sikeréből
Tolna KC-Marcali 23-20 (12-10). Tolna, 500 néző.
V: Ágnecz, Sipos.
Tolna: Schell- Tamás K. 5, Ancil 3 (1), Hingyi B. 1, Pa-velekné 8 (3),
Smetec 4, Pirgi 1. Csere: Baranyi (kapus), Ora-vecz 1, Sipos Á. Játékos-edző:
Oravecz Erika.
A tolnai szurkolók vastapssal köszöntötték a közelmúltban a Nemzetek
Tornáján a válogatottságtól elbúcsúztatott Oravecz Erikát, akinek a
hazai klub nevében Takács István elnök gratulált.
A vastaps az első két percben sem hagyott alább: előbb Ancil, majd
Pavelekné érkezett menetrendszerűen.
Hiába kiabálta Tóth István, a Marcali edzője a kispad mellől játékosainak,
hogy jobban figyeljenek a bejátszásokra, Pave-lekné hét perc alatt kétszer
is megvillant (4-2). A vendégekben Utasi és a közel két méter magas
átlövő, Tóth Mária tartotta a lelket. Az egykori 89-szeres válogatott
szélső Pirgi mellett szinte azt csinált, amit akart (13. perc: 6-5).
Nem csoda, hogy Oravecz Erika, a hazaiak játékos-edzője negyed óra alatt
többet volt pályán, mint az őszi szezon eddig lejátszott mérkőzésein.
Más kérdés, hogy a tolnaiakon ez sem segített: Utasi negyedik góljával
már a somogyiak vezettek (24. p.: 8-9). A félidő hajrájáig a Marcali
remekül tartotta magát (28. p.: 10-10), ám Smetec két villanásának köszönhetően
a hazaiak térhettek előnynyel pihenőre.
A fordulás után Ancil nyitotta a gólok sorát, ám a Tolna komoly előnyt
nem tudott kicsikarni. Jól védekezett a Marcali, s ha játékosai figyelmesebbek,
öt perc elteltével akár vezethettek is volna.
Persze, ami késik nem múlik: tíz perc elteltével már a somogyiak tartottak
előbbre (41. p.: 14-16). A második félidő közepétől a játékvezetők léptek
elő főszereplővé: mindkét oldalon kettesével osztogatták a kisbüntetetéseket,
így csak nagy ritkán játszottak hat-hat ellen mezőnyben.
Az emberelőnyös helyzetekből a Tolna profitált, mert jobban érvényesült
Pavelekné gyorsasága (49. p.: 19-16). Tóth mester időt kért, de csapata
két gólnál közelebb nem tudott kerülni a Tamás Kornélia vezérelte hazaiakhoz
(56. p.: 22-20). Izgalmas, fordulatos mérkőzésen a kritikus pillanatokban
jobban összpontosító tolnaiak az utóbbi idők legjobb ellenfelét késztették
megadásra. Jók: Tamás K., Pavelekné. (rónai)
1 Tolna KC 16
2 PEAC-Pikker 16
3 Postás-Matáv SE 15
4 Győri ETO KC II 12
5 Nagyatádi NKK 12
6 Marcali VSZSE 11
7 Óbudai Goldberger SE 11
8 Dunaferr SE II 9
9 LRI Malév SC 7
10 Hévíz SK 6
11 Tatabányai SC 6
12 Komáromi AC 3
13 Szombathelyi TK 2
14 Ferropatent Szekszárd SE 9 0
fel

Labdarúgó NB I/B - 17. forduló
A Siófok FC NB I/B-s labdarúgó csapata ma a Bükfürdőt
fogadja, míg a Kaposvári Rákóczi FC Nagykanizsára látogat, az Industrie
FC Marcali pedig holnap Hévízen lép pályára.
- Bükön értékes győzelmet szereztünk egy erős
ellenféllel szemben, ami remélem kellő önbizalmat adhat nekünk a hévízi
mérkőzésen is - mondta Menczeles Iván, az IFC Marcali vezetőedzője.
Bár tudjuk, hogy eddig csapatunknak nem sok babér
termett a zalai városban, de azt is tudni kell, hogy ez a Marcali erősebb,
sőt talán a legerősebb csapat, ami valaha is létezett. Így Hévízre is
pontért vagy pontokért kell, hogy utazzunk, melyet eredményeink is megkövetelnek,
s lelkes közönségünk is megérdemelne.
Remélem, sokan elkísérnek majd bennünket, mert
bíztatásukra ezúttal is nagy szükség lesz. Nehéz feladatunk lesz, hiszen
egy remekül felkészített együttes - melyet egy nagyszerű, a labdarúgás
minden fortélyát ismerő szakmai igazgató irányít - vár bennünket.
A gyógyfürdőjéről híres városban bármi lehetséges.
A találkozó háromesélyes, mert ott minden csapatnak szembe kell nézni
azzal a ténnyel is, hogy kikaphatnak, de mi erre nem is gondolunk.
- A fegyelmezetlenségek és sérültek miatt ismét
változtatni kényszerül az összeállításon. Mennyire befolyásolja ez netán
az eredményességet?
- Sajnos, eltiltása miatt Farkasra továbbra sem
számíthatok, s valószínű, hogy Reinaldó és Kovácsevics sem lesz hadra
fogható holnap. Torghelle begyűjtötte harmadik sárgalapját, így ő sem
játszhat.
Ettől függetlenül ezzel nem szabad foglalkoznunk,
mert annak a játékosnak aki pályára lép, mindent meg kell tenni a sikerért,
a jó és eredményes játékért. A csapat számára nem mentség, hogy ki a
sérült vagy eltiltott, bárki játszik is, célunkat el kell érnünk.
Az Industrie FC Marcali tervezett csapata: Németh
V. - Soós, Szabadi, Bozsó - Máté, Sallai, Németh N., Duli - Reinaldó
(Ábrahám), Piri (Kozarek), Búzás. Kispados: Molnár, Latyák, Nokta, Maximics.
Ivusza István
fel

Hétvége a sportpályákon
SZOMBAT
NB I, női "B" csoport - 9. forduló
Tolna KC-Marcali VSZSE. Tolna, sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés
16 órakor.)
VASÁRNAP
Országos serdülő leány kézilabda-bajnokság -
Délnyugati csoport:
Marcali VSZSE-Ferropatent Szekszárd SE.
Marcali, városi sportcsarnok, 18 óra
Kosárlabda
NB II, Délnyugati csoport - férfiak: Marley FKSE
Szekszárd-Marcali VSZSE. Szekszárd, városi sportcsarnok, 11 óra.
Labdarúgás
NB I "B" csoport - Nyugat (17. forduló):
Hévíz-Industrie FC Marcali.
Hévíz, 13 óra. V.: Szabó Zs. (Kispál R., Ring J.).
fel

Női kézilabda NB I/B - Nyugati csoport Marcali VSZSE-Szombathely
20-14 (7-7)
Marcali, 400 néző. V.: Fördős, Surman.
Marcali VSZSE: Kerner - Utasi 2, Müller 1, Balogh M. 2, Mészáros 5,
Kovács J. 6 (4), Milinte 4. Csere: Bödör (kapus), Forgács, Peti G.,
Elekes, Pék E., Pék P. Megbízott edző: Szántó Angéla.
Kiállítások: 14., illetve 12. perc.
Hétméteresek: 6/4, illetve 4/3.
Tóth István edző megbetegedése miatt Szántó Angéla először ült egyedül
edzőként a Marcali kispadján.
A találkozó elején keményen, időnként durván védekeztek a vendégek,
ehhez még hozzájárult a hazai csapat tanácstalan támadójátéka, így az
első játékrészben mindössze négy marcali akciógól született.
A folytatásban a 35. percig még felváltva találtak a kapuba a csapatok,
majd Mészáros Anita egymás után háromszor is eredményes volt, ezzel
a második félidő közepén el is dőlt a bajnoki pontok sorsa.
A 44. percben a szombathelyi Szabó Ramónát szándékos szabálytalanság
miatt végleg kizárták a játékvezetők. Ezután még háromszor villant a
piros lap, a haza csapatból Kovács Judit és Mészáros Anita fejezte be
idő előtt a játékot, igaz ők a harmadik kétperces figyelmeztetésüket
gyűjtötték be.
Ezúttal a második félidőben nyújtott közepes teljesítmény is elég volt
a magabiztos győzelemhez.
Jók: Kerner, Mészáros, Milinte.
Samu László
fel
