Labdarúgó NB I/B csoport 13. forduló

Marcali


A legerősebb játékos állományú Lombard valóban a feljutás esélyese, de nekünk pont ilyen csapat ellen kell bizonyítanunk, hogy nem véletlen vagyunk előttük a tabellán -kezdte válaszát Menczeles Iván vezetőedző. - Ha a játék képe alapján mégis csak egy pontot sikerülne szereznünk -bár mindent megteszünk a győzelemért -, akkor azzal sem kell szégyenkeznünk. Tehát nincs nyerési kényszer, ígérgetés, a pályán viszont mindent meg kell tennünk a jó eredményért, a győzelemért.

-A vendégeknél kitűnő, NB I-es múlttal és rutinnal rendelkező játékos van, kikapcsolásukra állít-e külön őrzőt?

-Taktikánk változatlan, és az ellenfelet is ismerem. Valóban több veszélyes emberük van, például: a két csatár, Tüske és Kincses, akikre külön őrzőt állítok. A középpályán is nagyon kell figyelnünk a sokszoros NBI-es múlttal rendelkező Véber Györgyre, őt mindenképp ki kell kapcsolni őt a szervezésből. Még gondolkodom azon, hogy a középpályát megerősítem, s így három csatár helyett kettőt küldök pályára. A biztonságot nem szabad feladni, de olyan taktikát kell kidolgoznunk, ami bátor, kreatív támadójátékkal párosul. A lényeg, hogy minél többször tudjunk gólhelyzetet kialakítani.

-Nincs eltiltott és sérült játékosa, így valamenynyiükre számíthat. Egy rangadó előtt ez kellemes gond az edzőnek?

-A bőség ellenére kissé gondban vagyok, mert egy-két játékosnak meg kell magyaráznom -remélem megértik majd -, hogy jelenleg nem tudnak segíteni rajtunk. Bármilyen jól is kezdtek, a múlt sikereinek ma már nem lehet örülni. Többet kell tenniük azért, hogy visszakerüljenek. Itt elsősorban Németh Norbertre -aki fiatal, tehetséges játékos -, valamint Kozarek Andrásra gondolok, s épp ezért holnap a kezdőcsapatnál nem számítok rájuk.

Az IFC Marcali várható kezdőcsapata: Németh N. ? Soós, Szabadi, Kovácsevics ? Farkas, Máté, Sallai, Bozsó, Duli ? Torghelle (Piri), Búzás. A kispadosok az alábbiakból kerülnek ki: Molnár, Nokta, Kozarek, Németh N., Latyák, Reinaldó, Maximics, Ábrahám.

Ivusza István

fel

Dorog - IFC Marcali

Dorog, 300 néző V.: Ábrahám A. IFC Marcali: Németh V 6 - Bozsó 6, Szabadi 6, Kovácsevics 6 - Farkas 7, Sallai 6, Máté 7, Németh N. 6, Piri 6 (Reinaldo 71. p.), Torghelle 6 (Kozarek 89. p.), Duli 7 (Makszimics 89. p.). Edző: Menczeles Iván

Siralmas képet mutatott a nagy múltú dorogi stadion. Szinte családi körben került sor a sereghajtó és a harmadik helyezett összecsapására. Meglepetésre a hazaiak kezdtek jobban, és az első negyedórában két lehetőséget is elhibáztak. A 20. perctől fölénybe került a Marcali és folyamatosan a Dorog térfelén tartották a labdát.


A 26. percben Máté jobb oldali beadását Torghelle tovább csúsztatta és Duli közelről a jobb sarokba fejelt 0- l . Hét perc múlva Máté ezúttal Pirinek adott gólpasszt, aki a 16oson belülre verekedte magát és a kifutó Bicskei mellett a kapu közepébe lőtt 0-2.

A folytatásban a hazai csapat mindent egy lapra tett fel és a hatvanadik percig sorozatban rúghatták a szögleteket. Duró és Takács összesen 12-szer ívelhette a Marcali kapu elé a labdát, de ezekből egyetlen gólhelyzetet sikerült csak kialakítani. A 72. percben Bodó 6 méterről senkitől sem zavartatva fejelt a kapu mellé.

A hátralévő időben a Marcali kiszabadult saját térfeléről és több kontratámadással veszélyeztetett, de a befejezések ezúttal nem sikerültek. A változatos második játékrészben a Dorognak is akadt két lehetősége, de Czifferi és Vígh még a kaput sem találta el. Ezen a mérkőzésen a Marcali együttesének húsz percnyi jó játék elég volt a győzelem megszerzéséhez.

Menczeles Iván: A lényeg a három pont megszerzése volt, ami ha nem is könnyen, de végül magabiztosan sikerült. Bízom benne, hogy egy hét múlva a Lombard Tatabánya ellen hazai pályán újra győzelemmel folytatjuk menetelésünket.

Samu László

fel

OPEL-FAG KUPA 2002 MEGYEI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG Alapszakasz II. forduló
FUNDAMENTA "A" csoport

Toyota-Meló Diák KK - Marcali VSZSE II. 98-85 (28-16, 24-23, 22-20, 22-26)
Vezette: Stickel L., Pestality P Toyota-Meló Diák: Kovács N. (41), Heffer (22/9), Hász (12), Magyafi (11/9), Szabó D. (7). Csere: Déri (5). Edző: Kovács Nándor. Marcali: Juhász (23), Szíva (18/9), Horváth P (16/6), Tápler (14), Baráth (12). Csere: Göncz (2). Edző: Várfalvi István

NBIB kézilabda

Hévíz - Marcali VSZSE 22-24 (12-13)

Hévíz, 200 néző. Jv.: Éles Péter, Szentesi Vilmos.
Hévíz SK: Takács - Tanai 2, Major 5, Golovko 5, Lengyel 2, Geiger 4, Kerkai 3. Csere: Sárközi (kapus), Fodor 1, Csongár, Kuszler, Kiss, Takács. Edző: Edző: Csíkos László.

Marcali VSZSE: KERNER - Utasi 2(1), Müller M. 5, BALOGH M. 9, Mészáros, Kovács J. 4(2),
Milinte 3. Csere: BÖDÖR (kapus), Pék E. 1, Nagy K. , Elekes, Peti, Forgács. Edző: Tóth István.
Az eredmény alakulása. 10. perc: 3-0. 20. perc: 9-6. 46. perc: 16-16 . 53. perc: 18-19 .

A hazai csapat számára kedvezően indult a szomszédvári találkozó. Jó védekezés és a támadások pontos befejezése eredményeként néhány perc alatt 4-1-es vezetésre tettek szert. Annál feltűnőbb volt a következő tíz perc gólképtelensége, mert a vendégek keményebb védekezésre álltak át. Néha felpörgött a ritmus, de a kialakult emberelőnnyel a csapatok nem tudtak élni, így szorosan alakult az első játékrész.

Fordulást követően az első öt percben csak az egyenlítő gól és Sárközi remek védései keltettek figyelmet. A Hévíz 15-14-nél vezetett utoljára, s noha öt perccel a mérkőzés vége előtt még 17-17 volt az állás, Golovko hétméteresét fogta a kapus. A marcali lányok ezt követően ügyes taktikával a passzív játék határán múlatták a perceket és amikor szükségessé vált, pontosabban fejezték be az akciókat.
(Zalai Hírlap)

A hazaiak - kezdtek iobban, s bár a marcali együttesben mindkét kapus kitűnően védett,csak az első félidő végére sikerült fordítani az eredményen. A második játékrészben Balogh Margit kitűnő irányító játékával sikerült tartani az 1-2 gólos előnyt; végül izgalmas hajrá után a vendégcsapat
megérdemelten hozta el a két bajnoki pontot Hévízről.
(Somogyi Hírlap)

Csíkos László: A mérkőzésre rányomta a bélyegét, hogy hazai pályán győzelemre készültünk. A találkozó végére mentálisan elfáradtunk, nem volt erőnk fordítani, nem kerülhettük el a vereséget.

Tóth István: A mérkőzés második felében tudtuk az akaratunk ellenfelünkre kényszerí teni, és gyors, agresszív játékkal megérdemelten hoztuk el a bajnoki pontokat Hévízről.

fel

Visszavágna a Siófok

Labdarúgó Magyar Kupa - a legjobb 16 közé jutásért

Biztos, hogy lesz somogyi együttes a Magyar Kupában a legjobb 16 csapat között; ma délután 17 órakor ugyanis Siófokon vendégszerepel az Industrie FC Marcali. Siófok A két NB I "B" csoportos somogyi együttes bajnoki összecsapását a Marcali nyerte Siófokon meglehetősen simán, 2-0-ra. Érthető hát, hogy fűti a visszavágás vágya a Balaton-parti gárdát.

- Bár a Marcali pillanatnyilag jobb formában van vasárnapi veresége ellenére is, mi mégis szeretnénk győzni - mondta Mucha József, a Siófok FC edzője. - A kupa jó alkalom arra is, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet.

A Siófok szakvezetője még alszik egyet az összeállításra. Többen is - így Boda, Lászka, Baranyai és Fogarasi - sérüléssel bajlódnak, mások pedig a szakvezető szerint az elmúlt hetek teljesítményével "érdemelték ki", hogy pihenjenek. A pedagógiai célzatú lelátóra ültetésre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a maródiak vállalják a játékot ma délután.

A várható kezdőcsapat: Csernyánszki - Páling, Pálfi (Petrók), Hosnyánszki - Lászka (Keresztes), Grósz, Schultz, Kovács P., László - Szabó Cs., Montvai (Fogarasi).

Annak ellenére, hogy vasárnap véget ért az Industrie FC Marcali egyedülálló nagy sorozata Százhalombattán, bizakodó a hangulat a somogyi kisvárosban.

- Az elmúlt két hétben kicsit megtorpantunk. Megpróbáljuk összeszedni magunkat, s nyerni szeretnénk Siófokon; éppen ezért három csatárral rohamozzuk majd ellenfelünk kapuját - mondta tömören Menczeles Iván, az Industrie FC Marcali szakvezetője.

Marcaliban sem sérült, sem pedig eltiltott játékos nincs, így Menczeles Iván edző a legjobb csapatát küldheti pályára Siófokon.
A várható kezdőcsapat: Molnár M. - Soós, Szabadi, Bozsó - Farkas N., Máté, Sallai, Duli - Németh N., Torghelle (Piri), Buzás.
Fónai-Fenyő

Az első lépcsőfok - Jobb játékot várok a csapattól annál, mint amilyennel az elmúlt időszakban "elkényeztették" a szurkolókat - mondta Gruber György, az NB I-es kispályás teremlabdarúgó-bajnokságban szereplő Interbeton KFC edzője. -

Látva a nyári edzőmérkőzéseket és az első három bajnoki találkozót, magam is sokkal optimistább voltam a siófoki gárda jövőjével kapcsolatban. Sajnos azonban a jelek szerint tartós hullámvölgybe kerültek. A mostani kupatalálkozó lehet az első lépcsőfok a visszakapaszkodás útján. Amúgy is van törlesztenivalónk a Marcali ellen...


fel


A Siófok jutott a tizenhat közé

Siófok FC - Industrie FC Marcali 2-0 (1-0)

Nagy iramú, igen küzdelmes megyei rangadón győzte le a Siófok FC csapata az Industrie FC Marcalit. A legjobb 16 együttes közé a Balaton-partiak jutottak be a labdarúgó Magyar Kupában.

Siófok

Menczeles Iván, a vendégek edzője cserepadra ültette csaknem a teljes csatársorát, s inkább a középpályát erősítette meg. Az első igazán nagy lehetőséget a siófokiak puskázták el, a 27. percben Hosnyánszki 14 méteres lövését az egyik védő a gólvonalról rúgta ki, Lászka ismétlését pedig Molnár kapus hárította. Két perc múlva az ex-siófoki Duli elesett a tizenhatoson belül Grósz lábában, Juhos pedig a büntetőpontra mutatott.

Buzás lövését Csernyánszki kitenyerelte. A szünet előtt két perccel újabb tizenegyes, de már a másik oldalon: Bozsó késve csúszott Montvai elé; a siófoki támadó elesett a hátvéd lábában. A büntetőt Kovács Péter értékesítette (1-0).

A publikum a második félidőben sem unatkozott, mert a csapatok hajtottak és időnként a bokák is szikráztak. A 63. percben Buzás 12 méteres, középről leadott lövését Csernyánszki hárította, majd a szögletet követően Soós 15 méterről lőtt kapufát.

A Siófok kontrákra spekulált és bejött; a 81. percben gyors, mintaszerű Szabó Csaba-Montvai akció végén utóbbi lapos, jobb oldali beadása után Szabó 7 méterről, középről helyezte a kapu közepébe a labdát (2-0). A csattanót Schultz 16 méteres lövése jelentette, mivelhogy a felső lécet zörgette meg.

Így játszottak: Siófok, 500 néző, V: Juhos (Kispál, Kiss Gy.)

Siófok FC: Csernyánszki - Grósz, Hosnyánszki, László - Fogarasi, Lászka, Kovács P., Schultz, Keresztes - Szabó Cs., Montvai. Edző: Mucha József.

IFC Marcali: Molnár M. - Soós, Szabadi, Bozsó - Farkas N., Sallai, Máté, Németh N., Buzás, Duli - Torghelle. Edző: Menczeles Iván.

Csere: Németh N. helyett Kozarek a 66., Duli helyett Piri a 75., Fogarasi helyett Pálfi a 76., Keresztes helyett Andai és Buzás helyett Reinaldo a 82., Szabó Cs. helyett Lipcsei M. a 88. percben.

Gólszerzők: Kovács P. (11-esből) a 43., Szabó Cs. a 81. percben. Sárga lap: Lászka az 52., Grósz a 79., Farkas N. a 80. percben. Szögletarány: 6:7 (4:1) Jók: Csernyánszki, Grósz, Hos-nyánszki, Schultz, ill. Sallai, Máté.

Mucha József: - Közönségszórakoztató mérkőzésen ezúttal kiszolgáltuk a szurkolótáborunkat. Jó csapatot győztünk le, s remélem, hogy ez a siker előre lendíti a csapatunk szekerét.

Menczeles Iván: - Ez már a harmadik olyan meccsünk, amikor semmi sem sikerül. Kapufákat lövünk, kimaradnak a büntetők. Remélem, hamar véget ér ez a rossz periódusunk. Egyébként gratulálok a Siófoknak. Fónai Imre

fel

Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság

Marcali csoport
A 8. forduló eredményei: Marcali Vállalkozók SE-Balatonlelle SE II.-Somogybabod 2-1; Táska-Szőlős-györök 3-3; Balatonfenyves-Bala-tonújlak 3-0; Mesztegnyő-Somogy-jád 2-3; Horvátkút-Balatonberény 0-2; Kiskorpád-Ordacsehi 4-0.

fel

 
Vágó Zoltán 1998 - 2002