
Biztosnak tűnt a győzelem
Industrie FC Marcali-Celldömölki VSE 3-3 (3-1)
Marcali
Az első percek tapogatózó játéka után már az 5. percben a vendégek kapujában
táncolt a labda (1-0). Tíz perccel később tovább növelhette volna előnyét
a marcali együttes, Németh N. azonban nagy helyzetben hibázott. Ez megbosszulta
magát; Fodor szép alakítással egyenlített (1-1). Sőt, a celldömölkiek
a 21. percben már akár át is vehették volna a vezetést, de Sipos 16
méteres nagy lövése szerencsére a kapufán csattant. A hazaiak a 32.
percben aztán lekopírozták az első gól előtti jelenetet, amikor is újra
Duli volt szemfüles (2-1). Négy perccel az első félidő zárása előtt
Buzás jó 25 méterről váratlan lövéssel lepte meg a celldömölki hálóőrt
(3-1).
A 46. percben a vendégek kis híján szépítettek; egy kapu előtti kavarodás
után Kovácsevics csak a gólvonalról tudott fejjel menteni. Pintér Attila
edző kettős cserét hajtott végre, amellyel felgyorsult a celldömölki
gárda játéka, s a 67. percben Cseke révén sikerült szépíteniük (3-2).
Az utolsó félórában mezőnyfölénybe kerültek a vendégek, akik az utolsó
pillanatig hajtottak az egyenlítésért. Már a 94. percben jártunk, amikor
sikerrel járt az erőfeszítésük (3-3).
Az Industrie FC Marcali csapata a második félidőben nyújtott gyengébb
teljesítményével és könnyelműségével egy biztosnak tűnő győzelmet szalasztott
el.
Így játszottak
Marcali, 1200 néző. V.: Bede (Tóth S., Tamássy).
Industrie FC Marcali: Németh V. - Soós, Pasics, Kovácsevics - Farkas
N. I., Máté, Sallai, Duli - Buzás, Torghelle, Németh N. Edző: Menczeles
Iván.
Celldömölki VSE-Antók FC: Szép - Horváth, Csákvári, Puglits, Szöllősi
- Cseke, Somorjai, Sipos, Hegyi - Gajda, Fodor. Edző: Pintér Attila.
Csere: Gajda helyett Germán az 55. percben, Szöllősi helyett Tóbiás
a 62. percben, Sallai helyett Szabadi a 77. percben, Németh N. helyett
Kozarek a 78. percben, Pasics helyett Nokta a 84. percben, Csákvári
helyett Marián a 84. percben.
Sárga lap: Puglits a 45. percben, Máté az 52. percben, Sipos a 79. percben,
Tóbiás a 81. percben, Torghelle a 88. percben.
Gólszerzők: Duli 2 (az 5. percben és a 32. percben), Buzás (a 41. percben),
illetve Fodor (a 16. percben), Cseke (a 67. percben), Marián (a 94.
percben).
Szögletarány: 3-4 (2-1).
Jók: Máté, Soós, Duli, Buzás, illetve Sipos, Puglits, Cseke, Fodor.
Menczeles Iván: - Ilyen a futball... Hiába vezetünk 3-1-re, ha nem koncentrálunk
végig az (egyébként erős) ellenfél ellen. Egyébként szerintem a 94.
percben esett celldömölki egyenlítő gól előtt a labda már vagy fél méterrel
túl volt az alapvonalon.
Pintér Attila: - Gólhelyzet nélkül kaptunk három gólt nagy egyéni hibákból.
A helyzeteink közül csak hármat tudtunk berúgni, s mivel az ellenféllel
is rúgattunk hármat, így döntetlen lett a vége. Győzelmet szalasztottunk
el...
Ivusza István
fel
Edzőtáborban a diákbirkózók
A tavaszi regionális versenyek eredményein felbuzdulva szervezett edzőtáborozást
a Ladi János Általános Iskola diáksportköre - Gróf László edző vezetésével
- Mesztegnyőn.
A Szigetvárról, Mozs-góról és Marcaliból érkező birkózópalántákon kívül
Szlovákiából és Szlovéniából is érkezett egy küldöttség. A napi két
edzést számtalan szabadidős program színesítette. Az utolsó előtti napon
- amelyre a Marcaliban edzőtáborozó francia (Roger Paris) fiatalok is
megérkeztek - igazi nemzetközi viadalon mérhették le a szakemberek tanítványaik
felkészültségét.
A megmérettetésen összesen hatvan érmet és több különdíjat osztottak
ki. A részt vevő csapatvezetők úgy határoztak, hogy jövőre ugyanitt
megrendezik az edzőtábort. A verseny eredményei: 1. Szigetvári Birkózó
Sport Egyesület, 2. Franciaország küldöttsége, 3. Mesztegnyői Iskolai
Sportkör Birkózó Szakosztálya, 4. Marcali Szabadidő SE, 5. Szlovákia-Zaposnicky
Klub Modrany, 6. Szlovénia küldöttsége.
fel

Folytatni a sorozatot
Jól kezdte az új bajnoki szezont az Industrie FC Marcali NB- I "B" csoportos
labdarúgócsapata. Két mérkőzésből négy pont - előbb magabiztos hazai
győzelem a Dorog FC ellen, majd egy bravúros döntetlen Tatabányán az
ellen a Lombard FC ellen, amely pár hónapja még a legfelsőbb osztályban
játszott - , s ezzel a teljesítménnyel az előkelő második helyről vár(hat)ja
a folytatást a somogyi alakulat.
- A tatabányai fellépés előtt derűlátó volt, legalább az egyik pont
megszerzésében bízott. Mire alapozta az optimizmusát? - kérdeztük Menczeles
Ivántól, az Industrie FC Marcali mesterétől.
- Az az edző, aki nem bízik a csapatában, az jobb, ha inkább abbahagyja
az edzősködést - mondta Menczeles Iván edző. - Mindig pozitívan kell
gondolkodni, s olyan töltést adni a labdarúgóknak, ami jó eredményt
hozhat. Én mindennap látom a játékosaimat; ismerem őket, tudom, hogy
erősek, de nem csak játékban, hanem lelkiekben is. Valamennyien nyerő
típusú labdarúgók, bár játékban még nagyon sokat kell fejlődnünk.
- Holnapi ellenfelük, a Celldömölki VSE-Antók FC egy vereséggel és egy
győzelemmel a tarsolyában - amely nem akármilyen volt, hisz 6-0-ra "lehengerelték"
a büki gárdát - érkezik Marcaliba. Ezek után mire számít?
- Ismerjük az ellenfelünket; tudatos, taktikus, modern futballt játszanak,
amit két hete Kaposváron is bizonyítottak. Jobbak voltak a Rákóczinál,
mégsem sikerült nyerniük. Mi sem lennénk nagyon szomorúak, ha esetleg
roszszabbul játszanánk, mint ők, a mérkőzés végén azonban mégis Marcaliban
maradna mindhárom bajnoki pont. Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz
mérkőzés vár ránk holnap délután. Mi azonban itthon játszunk, s lelkes
közönségünk segítségével úgy érzem, hogy bárkit legyőzhetünk - miért
jelentene kivételt pont a Celldömölk?
Az Industrie FC Marcali várható kezdőcsapata: Németh V. - Soós (Latyák),
Kovácsevics, Szabadi - Nagy Zs., Ábrahám, Máté, Nokta, Duli - Piri,
Kozarek.
Ivusza -SH 2001.08.11.
fel

Ma volt egy edzőmeccs a következő szezonra felkészülést Marcaliban
folytató Cornexi-Alcoa és az NBIB-re készülést ezen a héten elkezdő
Marcali VSZSE (immár Lénia nélkül) női kézilabda csapatai között.
Az eredmény a csapatok felkészültségének és edzettségi állapotának megfelelő
volt 40-12 (19-4) a Cornexinek. Az NBI-es dobogóaspiránsból csak a győri
junior kézilabda VB-n tartózkodó Tóth Mária hiányzott.
Marcali oldalon alakulgat, egy talán ütőképes csapat az NBIB-re. A távozók
névsora: (Koroknai-Vasas, Hagyánek-Spartacus, Peringer Orsolya-Spartacus???,
Gridnyeva-Vác???, Farkas Vera-???, Szloboda-Nagykanizsa?) mellett elég
szép az érkezők névsora is.
Horváth Margit (TFSE) irányító mellett fel lehetett fedezni a jobbszélen
Müller Mártát (Szekszárd). Ezenkívül a csapat több régebbi játékosa
is feltünt a mérkőzésen: Kerner Krisztina Orosházáról, Pék Evelin Nagyatádról,
Peti Gréta Kéthelyről, Peringer Lívia külföldről térhet vissza a marcali
csapatba a visszatérő Tóth Isván edző mellett.
A csapat továbbra is számíthat többek között Mészáros, Utasi, Bödör,
Kovács, Milinte játékára is.
- Leki -
fel
