
Soha rosszabb idénynyitót!
Industrie FC Marcali-Dorog FC 5-2 (1-1)
Fölényes győzelmet aratott tegnap a bajnoki nyitányon az Industrie FC
Marcali NB I "B" csoportos labdarúgócsapata a Dorog FC együttese ellen,
s így a bajnoki tabella élére került.
Marcali
Az első játékrészt szórványos hazai támadások és a vendégek szívós védekezése
jellemezte. Meglepetésre mégis a vendégek szereztek vezetést a 37. percben
egy kontraakcióból (0-1). A dorogiak azonban nem sokáig örülhettek a
vezetésnek, mert a hazaiak alig négy perc leforgása alatt egyenlítettek
(1-1).
Jól kezdődött a második félidő, hiszen a 47. percben már a lelkesen
játszó marcali alakulatnál volt az előny (2-1).
Ezután változatos, élénk lett a játék; a vendégek
két csatárt is cseréltek, amely által izgalmasabb lett a játékuk. Ennek
ellenére az 57. percben tovább növelte előnyét a hazai gárda (3-1).
A vendégek ezután sem adták fel, s a 66. percben szépítettek (3-2).
A dorogi gól után újabb marcali rohamok - és újabb hazai találatok -
következtek. A 72. percben Engelbrecht szándékosan kezezett a 16-oson
belül, a megítélt 11-est pedig Búzás értékesítette (4-2). A végére is
maradt még marcali gól, amelyről a csereként beállt Piri gondoskodott
két perccel a rendes játékidő letelte előtt (5-2).
A gólokban gazdag, izgalmas - és a második félidőben eseménydús - nyitómérkőzésen
az Industrie FC Marcali csapata megérdemelten tartotta otthon mindhárom
bajnoki pontot.
fel
Így játszottak
Marcali, 1000 néző. V.: Drucskó (Mező, László).
Industrie FC Marcali: Németh V. - Szabadi - Soós, Ková-csevics - Farkas
N. I., Sallai, Máté, Németh N. - Kozarek, Torghelle, Búzás. Edző: Menczeles
Iván.
Dorog FC: Czivisz - Tóth N., Engelbrecht, Pálfi - Bodó, Marczinkó, Burzi,
Takács, Mlinkovics - Szűcs, Havrán. Edző: Strausz László.
Csere: Németh N. helyett Duli a 49. percben, Havrán helyett Czifferi
a 49. percben, Szűcs helyett Vígh a 49. percben, Kozarek helyett Piri
a 68. percben, Máté helyett Pasics a 68. percben, Takács helyett Nádasi
a 68. percben. Sárga lap: Tóth N. a 6. percben, Engelbrecht a 72. percben.
Kiállítva: Tóth N. (a 90. percben) a második sárga lap után.
Gólszerzők: Kozarek (a 41. percben), Búzás 2 (a 47. percben és a 72.
percben - utóbbit 11-esből), Duli (az 57. percben), Piri (a 88. percben),
illetve Takács (a 37. percben), Vígh (a 66. percben). Szögletarány:
5-6 (3-3).
Jók: Sallai, Búzás, Torghelle, Farkas N. I., illetve Czifferi, Vígh,
Havrán.
Menczeles Iván: - Nehezen indultunk csak be, de úgy érzem, hogy végül
megérdemelten nyertünk ilyen arányban is a szervezetten és lelkesen
játszó Dorog ellen. Soha rosszabb bajnoki idénynyitót!
Strausz László: - "Közönségszórakoztató" játékunkkal tevékeny részesei
voltunk a marcali együttes öt góljának és magabiztos győzelmének. Remélem,
hogy a folytatás ennél jobb lesz...
Ivusza István
fel
*
Balatonlelle SE-Industrie FC Marcali
I -1 (1-0)
Balatonlelle, 200 néző.
Industrie FC Marcali: Németh V. (Molnár M.) - Soós (Prucsi), Szabadi,
Kovácsevics - Farkas N I., Máté (Nagy Zs.), Sallai (Farkas N. II.),
Pókos (Horváth T.), Duli (Varga J. ) - Piri (Ábrahám), Klod (Takács
A.). Edző: Menczeles Iván.
Az NB II-es Balatonlelle SE otthonában játszotta második előkészületi
mérkőzését az Industrie FC Marcali NB I "B" csoportos labdarúgó-csapata.
A marcali együttes valamennyi új szerzeménye Szabadi, Pókos, Duli, Farkas
N. II., Takács A., valamint a fél évig kölcsönjátékosként Nagyatádon
szerepelt Prucsi - játéklehetőséget kapott. Bemutatkozott a próbajátékon
lévő szenegáli Klod is, aki a lellei edzőmeccs után már csomagolhatott
is össze...
Az Industrie FC Marcali társulatára még két előkészületi mérkőzés vár;
előbb vasárnap Nagyatádra utaznak, majd a jövő héten szerdán a Dombóvárt
fogadják.
Gólszerzők: Hosszú (a 25. percben), illetve Prucsi (a 75. percben).
(FENYŐ)
fel

Marcaliban nincs pénzük a Vállalkozóknak
A Marcali Vállalkozók labdarúgó csapata már a
megalakuláskor a bajnoki címet tűzte ki célul a körzeti bajnokságban.
Fándli Péter együttese tavaly csak a második helyen végzett, az idén
viszont már hetekkel a befejezés előtt megszerezték a megyei III. osztály
Marcali csoportjának bajnoki címét.
A második helyezett Somogyvámos elleni mérkőzést az NB. IBs találkozó
előtt a VSE pályán rendezték. A Vállalkozók csapatának először és talán
utoljára volt része igazi ünneplésben. A játékosok a Marcali B-közép
elismerő tapsa közepette vonulhattak az öltözőbe.
Fándli Péter edző, miután csapata. 5-1-re nyert, elkeseredetten így
nyilatkozott:
- Több mint 30 éve minden hétvégémet a foci foglalta le, de most befejezem
a labdarúgással kapcsolatos tevékenységemet. Játékosaim közül is többen
abbahagyják a sportpályafutásukat, ugyanis anyagiak hiányában nincs
lehetőségünk a másodosztályú szereplésre.
- Van még remény a hiányzó összeg előteremtésére?
- Megtettük, ami tőlünk telik, megnyertük a bajnokságot. Úgy látszik
a minőségi foci árnyékában nincs szükség megyei szintű marcali csapatra.
Azt pedig egyenesen nevetségesnek tartom, hogy a megyei szövetségek
eredménytelen gazdálkodásukat a legszegényebbekkel fizettetik meg. A
járási játékosok nevezési díja 2.500 Ft+áfa. Ugyanezt az összeget kell
fizetni az egyesületeknek Illés Béla, vagy Hrutka János után is.
- Mi lesz a csapat további sorsa?
- Úgy tudom, hogy az eddigi elnök Takács Imre veszi át a szakmai munka
irányítását és az együttes marad a körzeti bajnokságban, de ez már egy
másik történet...
(Samu László, Somogy Sportja 2001.07.17.)
fe