
Sakk:
A marcali Utánpótlás-nevelési Központ sakknövendékei a Mikszáth Kálmán
Utcai Általános Iskola sakktáborában edzettek a balatonszárszói országos
minősítő versenyre, ahonnan értékes Élő - pontokkal tértek haza.
Eredmények:
9-12 éves fiúk:
...2. Balogh Ferenc (Kéthely).
Leányok, 9-12 évesek:
...3.Németh Katalin (Marcali), 4. Ledniczki Éva (Marcali),
...6. Ispán Edina(Marcali).
Leányok, 12-15 évesek:
...4. Guricza Lilla (Marcali)
Labdarúgás: Marcali öregfiúk-Medulin öregfiúk 1-1
fel
NBIB: Hévíz-Industrie FC-Marcali 4-2 (1-1)
Mezőnyfölényt harcolt ki a Hévíz, és a 22. percben
Purt lefordult az
őrzőjéről, majd 21 méterről középről mesterien csavart a bal felso sarokba,1-0.
Gyorsan jött a válasz, az első fél óra végén Sallai bal oldali szögleténél
senki sem ugrott fel Kolariccsal, aki öt méterről a kapu baloldalába
fejelt, 1-1.
A félidő befejező perceiben Tóth Z., majd Lázár lövését védte a vendégek
újonc, 16 éves kapusa.
Fordulás után Purt gólját les miatt, Fonnyadtét
pedig szabálytalanság miatt nem adta meg a bíró. A félidő közepe táján
a mezőny legjobbjává a két kapusvált. Bravúrok sorozatát mutatták be,
amelyek közül kiemelkedett, amikor az 52. percben Puskás 7 méteres jobb
alsó sarokba tartó lövését ritkán látható bravúrral megfogta Kuczkó.
Az 56. percben a lendületes Tóth Z. kicselezte Pandurt, és 10 méterről
a bal alsó sarokba passzolt, 2-1.
Ezután Fonnyadt, majd Tóth Z. lövését fogta Molnár. A 61. percen Farkas
felvágta Purtot a büntetőterületen belül, amiért következett az egyetlen
sárga lap és 11-es.
Az éppen pályára lépő Virág a jobb alsó sarokba lőtt, 3-1. A 87. percben
Tóth Zoltánt vágták fel 17 méterre a kaputól. Lázár állt a labda mögé,
és
helyből, erővel a bal kapufa mellé lőtt, 4-1.
A 88. percben Ábrahám 2méterről lőtt a léc fölé. A 91. percben Piri
4 méterről a jobb sarokbahelyezett, 4-2.
A végig sportszerű, izgalmas, jó iramú meccsen reális eredmény született
a
lendületesebben játszó Hévíz javára.
fel
Így játszottak:
Hévíz, városi stadion, 1000 nézo.
Vezette: Szabó Rezső (Mészáros I., BerkiZs.).
Hévíz: Kuczkó - Rehák, Lázár, Stieber - Szőcze (Panghy a szünetben),
Czafit,Buza, Gaál (Virág, a 60. p.), Fonnyadt - Tóth Z., Purt (Kiss
T. a 70. p.).
Szakmai igazgató: Pusztai László.
Industrie FC-Marcali: Molnár M.
- Soós,Pandur, Kovacsevics - Varga J., (Ábrahám, 65. p.), Máté, Sallai,
Farkas -Nagy Zs. (Radovics, 85. p.), Kolarics (Piri, 48. p.), Puskás.
Vezetoedző:Menczeles Iván.
Jók: Kuczkó, (a mezőny legjobbja) Lázár, Purt, Tóth Z., illetve Molnár,Soós,
M.
Pusztai László: - Méltó befejezése volt az elso NB I/B-s szezonunknak
ez a találkozó, és ma minden néző jól szórakozhatott.
Menczeles Iván: - Sportszerű meccsen két egyforma csapat játszott, úgy
érzem, ma saját magunkat vertük meg.
fel