Napkelte

Forró Tamás musorvezeto a Nap-kelte stúdiójában egy 3 milliárdos projektrol beszélgetett Suchmann Tamás MSZP-s képviselovel, valamint Süto Lászlóval, Marcali polgármesterével.

Marcali, a Balaton közeli kisváros 3 milliárd forintos gyógyfürdo, gyógyszálló, gyógyászati központ és városi strand építését tervezi, ám a Széchenyi-tervhez benyújtott 800 milliós pályázatukat elobb befogadták, majd elutasították. Suchmann Tamás, a város MSZP-s képviseloje interpellált a sérelmes döntés miatt Matolcsy György gazdasági miniszterhez, feltételezve, hogy politikai diszkrimináció történt.

Suchmann szerint 13 pályázatból 12-t elfogadott a minisztérium, azok a települések többségében kormánypártiak voltak.

A pályázatot a Marcali Szálloda Kft. nyújtotta be, amelyben 51% a Danubius Rt., 49% a város tulajdona. A projekt mögött a Danubius több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezo szakember gárdája és egy Kossuth-díjas tervezo iroda áll, amelynek tükrében nem elfogadható a szakmai hibákra hivatkozó elutasítás. Matolcsy ugyanis tartalmi és formai hibákat említett az elutasítás indokaként, s arra bíztatta a pályázókat, hogy jövore próbálkozzanak újra. Az elutasítást egyelore csak szóban közölték.

Süto László szerint a kiírásoknak tökéletesen megfelelt a pályázatuk, sérelmezi, hogy ha a befogadás után mégis találtak hibákat, akkor miért nem értesítették oket, hogy kijavíthassák, pótolhassák a hiányosságokat.

A pályázók egyébként mindent megtettek a siker reményében: a terv megvalósítására már elköltöttek mintegy 200 millió forintot, 830 milliójuk van elkülönítve egy számlán, s gondoskodtak egy 1,2 milliárdos bankhitelrol is, továbbá építési engedélyt is kaptak.

Suchmann felháborítónak tartja, hogy egy jogállamban a minisztérium munkatársai nem adnak konzultációs lehetoséget sem a Danubius, sem a város, sem a közös cégük képviseloinek, valamint azt, hogy nincs jogorvoslati lehetoség.

A tét nagy, hiszen ha a GM támogatása nélkül elkezdik az építkezést, már nem lehet pályázni, a 800 millió nélkül azonban nem tudják befejezni, a 22-es csapdájába kerültek.

 
Vágó Zoltán 1998 - 2002