Egymilliárdot pályázott meg a város a gyógykomplexumra

 

Harminc év óta talán most van a legnagyobb esély arra, hogy megépüljön Marcali nagy álma a fürdő és a gyógyszálló. A kormány 10 milliárd forintot különített el a Széchenyi-terven belül a turizmus támogatására, ebből egymilliárd forintra Marcali is pályázik. Ha a város megnyeri a pályázatot - erre az illetékesek szerint nagy esély van - még idén elkezdődhet a gyógykomplexum megépítése.

A város vezetői eddig külön beszéltek a gyógyszállóról és a fürdőről, a kormányhoz benyújtott pályázatban azonban együtt szerepel a két beruházás. A pályázati pénz, a Danubius Hotels Rt. pénze, és a saját erő összeadásával egy száz szobás, minden igényt kielégítő gyógyszálló, egy hárommedencés, később fedetté alakítható strand és egy szabadidőpark épülhet a 12 hektáros, gyönyörű fekvésű területen, összesen 2,6 milliárd forintból.


- Minden előkészületet megtettünk, megvettük a telkeket, ahová építkezni lehet, a kutakat állandóan tisztíttatjuk, és az érvényes építési terv is elkészült - mondja Suchman Tamás, országgyűlési képviselő, aki már 12 éve tárgyal a gyógyszálló ügyében. Nagy esélyünk van rá, hogy megnyerjük a pályázatot, többek között, mert nagyon jó területet sikerült találnunk, és a gyógyvíz is nagyon értékes. Korábbi vizsgálatok utalnak rá, hogy a víznek olyan egyedülálló összetevője van, ami különféle nőgyógyászati megbetegedéseket gyógyít nagyon hatékonyan.


Ha a pályázat nem lesz sikeres, a város akkor is megépíti a fürdőt. A képviselők egyszer már támogatták azt az elképzelést, hogy Marcali saját erejéből építi meg a fürdőt.


- Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a fürdő megépüljön - mondja Sütő László, polgármester. Ha nem nyerünk a pályázaton, saját erőből építjük meg a fürdőt. Ezért cserébe két évig semmiféle fejlesztés nem lesz a városban. Hitelt veszünk fel, és felhasználjuk azt a pénzt is, amit a gázközművagyon után remélhetőleg visszakapunk. Ha minden jól megy, még idén elindulhat az építkezés. Úgy gondoljuk, hogy ez nemcsak a képviselők, hanem a városlakók többségének akarata is.


A Széchenyi-terv turizmust támogató pályázatának elbírálása áprilisra várható. Akkor derül ki, hogy Marcali megnyerte-e az egymilliárd forintot - és ezzel a nagy fejlődési lehetőséget - vagy nem.

 
Vágó Zoltán 1998 - 2002