HVG - 2001/13. - 2001. március 31.


Marcali példa


A visegrádi városvezetéssel ellentétesen ítélte meg egy termálfürdőre épülő beruházás lehetőségeit a Somogy megyei Marcali városának önkormányzata.

A település a Danubius Hotels Rt.-vel közösen létrehozta a Marcali Szálloda Kft.-t, melyben egyelőre 49,5 százalék erejéig tulajdonos. A 241 millió forintos törzstőkéjű társaságba - melynek ügyvezetője Suchman Tamás, a szocialisták országgyűlési képviselője - a város két meleg vizes kútjának (melyekből az egyik gyógyvízzé van minősítve) vízhasználati jogát és egy 10 hektáros területet apportált 119 millió forint értékben, s 1 millió forint készpénzt tett még hozzá, a Danubius pedig 121 millió forint készpénzzel szállt be.

A tervek szerint a társaság nemsokára tőkeemelést hajt végre - ebből a város 200 milliót, a Danubius 600 milliót vállalt -, így az önkormányzat részesedése 30 százalék lesz az rt-vé alakulást tervező cégből.


A társaság elképzelései szerint a termálstrand mellett egy négycsillagos, 217 ágyas szállót és egy gyógyfürdőt hoznak létre, amelyek terveit már engedélyezték.

A beruházás összértéke 3 milliárd forint körül van, amiből a saját forrás a cég tőkéje, 1 milliárdot pedig bankoktól kívánnak felvenni, és Sütő László polgármester szerint jelenleg két bankkal tárgyalnak hitelezésről.

A fennmaradó - mintegy 1 milliárd forintos - részt a Széchenyi-tervben meghirdetett vissza nem térítendő támogatásból remélik.


GYENIS ÁGNES

 
Vágó Zoltán 1998 - 2002